Kertünk-Portánk

Kidőlt a Jeli Varázskert 400 éves ikonikus bükkfája

A fa még élt, de az odvas üreg fölött kettétörte a szél.

Néhány nappal  Európa egyik legszebb botanikus kertjének, a Vas megyei Kámban található Jeli  Varázskertnek a május 16-i, szombati újranyitása előtt kidőlt az arborétum egyik nevezetes fája, a Hétforrás matuzsálemi korú Ambrózy-bükkje, írta a Vaol.

Hajdanán öt nagy ága volt, amelyeket akár törzseknek is hívhatunk. Az idők során fokozatosan elpusztultak, utoljára csak egy maradt. A tövénél pedig egy nagy üreg alakult ki, ahol sokan szívesen fotózkodtak. Egy 1984-es leírás szerint az átmérője 143 cm, a magassága 27 méter volt, korát 400 évre becsülték

– nyilatkozta a portálnak Ruborits Tamás, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. közjóléti műszaki vezetője.

Lombkorona-sétány épül a Jeli Varázskertben
A sétányon 10 méteres magasságból ismerhetik majd meg a látogatók a Sziklás-hegységben honos fenyőritkaságokat.

A kidőlt bükkfa az elmúlt csaknem száz évben többször jutott a pusztulás szélére, de mindig újraéledt. Talán most sem kell végleg eltemetni, mert lehet, hogy az öreg tőből még kisarjad.

A fa még élt, de az odvas üreg fölött kettétörte a szél. A kidőlt bükkfát nem távolítják el, sőt egy táblát is állítanak az emlékére.

Kiemelt kép: Facebook/V. Németh Zsolt

Lombkorona-sétány épül a Jeli Varázskertben
A sétányon 10 méteres magasságból ismerhetik majd meg a látogatók a Sziklás-hegységben honos fenyőritkaságokat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik