Kertünk-Portánk

Felütötte a fejét a szopornyica, vigyázzunk a kutyákra

Getty Images
Getty Images

Elpusztult az a róka, amit a napokban két férfi mentett ki a tatai derítőtó jeges vízéről, miután órákig fagyoskodott ott.

Az állatot előbb a Tappancs Állatotthon látta el a helyszínen, majd válságos állapotban a Budapesti Állatmentő Szolgálathoz szállították, ahol megvizsgálták, de nem tudták megmenteni.

A szolgálat legfrissebb posztja szerint sajnos úgy fest, hogy az elpusztult állat nemcsak szomorúságot, hanem félelmet is hagyott maga után.

A tünetei hozzák a szopornyica tüneteit. Természetesen már szállítjuk is boncolásra. Körülbelül négy éve volt, amikor több szopornyicás róka is került hozzánk. A rókák ezt a betegséget egyszerűen nem tudják legyűrni, hiszen amikor hozzánk kerülnek, akkor már késő bármilyen kezelésbe is kezdeni

– fogalmaztak.

Hozzátették, minden bekerülő rókának idén PCR vizsgálatot kell kérnünk, és már most több róka érkezik hozzájuk, mint négy éve.

Az idei év a vadmentők fekete éve lesz, ezt már most tudjuk. Borzalmasan sajnáljuk

– fogalmaztak.

Értesüléseink szerint állatvédelmi körökben több jelzés érkezett, hogy felütötte a fejét újra a szopornyica járvány, és országszerte több rókánál is vélelmezték már a betegséget. Pest megye pedig a többinél fertőzöttebb terület lehet. Hogy milyen súlyos lesz a járvány lefolyása, az néhány héten belül kiderülhet.

Mindez többek közt azért is nagyon fontos, mert a rókákról átterjedhet a kutyákra is a szopornyica, és az végzetes lehet esetükben is. A kórokozóra főként a három-hat hónapos, orsóférges, legyengült állatok fogékonyak. Minél idősebb a kutya, annál kisebb a valószínűsége, hogy megkapja a betegséget. Nagyon erős járvány idején azonban még a tízévesnél idősebb kutyák is megbetegedhetnek. A lappangási idő négy-nyolc nap.

Az ebek esetében a betegség több szervet is érinthet, megtámadhatja az emésztőrendszert, a légzőszerveket vagy az idegrendszert. Jellemző tünetei a magas láz, a szem kötőhártya-gyulladása, szem- és orrváladékozás, reszelős légzés és köhögés, hányás és hasmenés, étvágytalanság és letargia, valamint az orr és a talpak elszarusodása, megkeményedése. Előrehaladott stádiumban súlyos idegrendszeri tünetek jelentkezhetnek.

Ezekben a napokban érdemes a kutyákat pórázon sétáltatni, ha nem muszáj, ne engedjük szabadon őket olyan helyeken, ahol róka is megfordulhatott. Ilyenek lehetnek az erdők, mezők, bokros területek.

Fontos ellenőrizni az oltási könyveket is, szükség esetén pedig mihamarabb pótolni a hiányzó oltást.

A szopornyica emberre nem veszélyes.

Kapcsolódó
Alig száz él az országban a magyar „sámánkutyából”
A májzlit, mivel nem lehet belőle show-kutyát csinálni, nem tenyészti senki.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik