Visszatért Páhiban egy családi ház udvarába a fehér gólya

Tavaly itt töltötte az egész nyarat.
Kapcsolódó cikkek

A Telelő gólyák – gólyateletetés Facebook oldalon tették közzé a hírt arról a gólyáról, amelyik március 2-án érkezett meg a Bács-Kiskun megyei Páhi egyik családi házának udvarába.

Kapcsolódó
Etetik és itatják a nagy hidegben hazatért első gólyát
Az első napon nem fogadta el az eledelt, vasárnap viszont jót falatozott belőle.

A madár a tavalyi szezonban választotta ki magának az udvart, ahol szinte az egész nyarat ott töltötte. Kedvenc helye a ház melletti lámpaoszlop volt, de szívesen időzött az udvaron a baromfik között is, a nagy melegben rendszeresen kapott vizet

– írták.

A madár valószínűleg nem költött a múlt évben, hiszen szinte a tavalyi nyár minden napján az udvaron sétált, de estére mindig elment valahová.

A gólya nevet is kapott, Komának hívják. A madár vélhetően elvonult, mert télen nem jelentkezett. Mostani érkezésekor három kört tett meg az udvar felett, mielőtt leszállt, és a felkínált csirkemellet és a vizet mindjárt elfogadta.

Koma a hosszú út után gyengének, fáradtnak tűnt, de a család gondoskodik róla, hogy rendszeres etetésével mielőbb visszanyerje teljes erejét.

A madár feltételezhetően már fióka korában kapcsolatba kerülhetett az emberrel, hiszen a porta háziasszonyát egyméteres távolságra is a közelébe engedi, láthatóan jól érzi magát náluk.

Kapcsolódó
Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe
Kedden 7 óra 16 perckor landolt a madár.