Mozaik

600 év után születtek fehér gólyák a természetben Nagy-Britanniában

600 év után először születtek vadon fehér gólyák Nagy-Britanniában - írja az MTI a The Guardian című brit lap internetes oldalára hivatkozva.

A White Stork Project nevű kezdeményezés bejelentése szerint  öt fióka bújt ki a tojásból a napokban a délkelet-angliai West Sussex megyei Knepp birtokon lévő három gólyafészek egyikében.

A helyiek beszámolója szerint a gólyapár, amely már tavaly is próbálkozott az utódnemzéssel, ám sikertelenül, szorgosan eteti fiókáit a tölgyfán lévő fészekben.

Rekord számú kisgólya nőtt fel egy fészekben Romániában
Tavaly Bulgáriában jegyeztek fel hasonló esetet.

A White Stork Project szakemberei szerint utoljára 1416-ban jegyeztek fel fehérgólya-születést Nagy-Britanniában: akkor az edinburghi St. Giles-székesegyház tetején bújtak ki a tojásból a fiókák.

A projektben résztvevők azt szeretnék, ha 2030-ig egy legkevesebb ötven költőpárból álló fehérgólya-populáció jönne létre Anglia déli részén.

Kiemelt kép: Glyn KIRK / AFP

Megismétlődött a madárszenzáció Kecskemétnél
50 évre eltűnt Magyarországról az apácahantmadár, most egy éven belül már a második példányt figyelték meg.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik