Meglátni és megszeretni gyakran csak egy pillanat műve. Az évek során többször írtunk olyan házaspárokról, akik sétájuk alkalmával bukkantak rá álmaik házára, amit felújítottak és mesés otthont varázsoltak belőle.
Így volt ez Mariann és családja esetében is, bár ők nem otthont, hanem egy kis csodát találtak, ahol pihenhetnek.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="270" width="480" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Már több éve kerestünk egy olyan helyet, ahol csend és nyugalom van, ahol a mindennapok fáradalmait kipihenhetjük. Egy baráti meghívás során jutottam el először a Györkönyi Pincehegyre. Teljesen elvarázsolt a környezet, mintha visszamentem volna a nagyszüleim idejébe. Még azon a délutánon bejártam a pincesorokat, majd a családomnak is megmutattam
– mesélt a ,,nagy találkozásról” Mariann, aki családjával együtt talált rá végül a nagyon rossz állapotú több, mint 120 éves aprócska présházra, ami az egész családot azonnal elvarázsolta.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="540" width="906" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
2020-ban meg is vásárolták, rá egy évre pedig elkezdődött a felújítás. Csak a négy fal maradt meg, a kis házikó új nádtetőt és borovi fenyőből készült nyílászárókat kapott.
A belső munkálatok nehezen indultak. Mivel a présház csak 30 m2-es, így rengeteg tervezésre volt szükség, hogy minél jobban kihasználjuk a hely lehetőségeit. Meg kellett keresnünk azokat az anyagokat, amikkel dolgozni lehet a vályogfalú házaknál. Bevezettük a vizet, kiépítettük a szennyvizet, és új villanyhálózatot is kapott az épület
– sorolta a munkálatokat a büszke tulajdonos.
A család a munkálatok során törekedett rá, hogy autentikus maradjon a présház, és a pincehegy szabályzatának is megfeleljen a kinézete. Próbáltak figyelni az egyszerűségre, de azért egy kis különlegességet is belecsempésztek a külsőbe, éppen csak egy csipetnyi díszt az egyszerű szépségbe.
Ezek a különlegességek nem hivalkodóak, apró részletekben mutatkoznak meg, amit csak akkor vesz észre a nézelődő, ha jobban szemügyre veszi a házat
– árulta el Mariann.
A villanyóra szekrény, a mosdóban a tükör kerete, és a kiegészítők a több mint 100 éves oromfal fájából lettek megcsinálva. A fürdőszobánál a tolóajtó a régi bejárati ajtó egyik szárnyából készült, és nagyon egyedire sikerült. Megmaradt az eredeti ajtózár, de egy igazán különleges, a környéken nem megszokott kilincset is kapott. A bejárati ajtó kulcsa az eredeti présházkulcs maradt.
A kinti tereprendezésen is sokat gondolkodott a család. Mivel maga a pince nem egy sík területen helyezkedik el, ki kellett találniuk, hogyan lehetne a legtöbbet kihozni belőle. A lépcsőt a régi gerendákból építették, a sütögető pedig egy régi felújított szőlőprés lett. Ki lehet nyitni, lehet benne bográcsban főzni, grillezni, tárcsázni.
Kedves emlékem, amikor a kiülőt terveztük. Nem tudtuk milyen legyen. Egy vasárnap reggel végigjártuk a pincéket, ahol volt pad asztallal, mindenhova leültünk egy kicsit, hogy melyik kényelmesebb, mire figyeljünk, ha mi is szeretnénk készíteni egyet. Mit mondjak, megérte, a végeredmény igazán kényelmes lett
– emlékezett vissza Mariann, akinek a kiülőn kívül nagy kedvence a férje által készített vicces óra, amiről azért nehéz leolvasni az időt, hogy aki náluk jár, érezze, ott vendégeskedve az idő nem számít.
A család, mivel nem helybeliek, a későbbiekben szeretné szobának beépíteni a padlásteret, hogy ne kelljen minden este hazamenniük.
Sokan jönnek a pincehegyre az ország minden területéről. Először meglepő volt, hogy mindenki megállt, beszédbe elegyedett velünk, be is jött kicsit körülnézni, majd leült egy pohár bor mellé. Később rájöttünk, hogy ez itt egy természetes dolog, mert a borászok nagy szeretettel invitálják be a sétáló embereket egy borkostolásra. Mi nagyon szeretünk kint lenni a hegyen. Jó döntés volt, hogy megvettük az öreg présházat. Igaz nagyon nehéz éven vagyunk túl, de megérte a sok álmatlan éjszakát. Ez a hely tényleg a nyugalom szigete
– összegzett a boldog présháztulajdonos.
