Kertünk-Portánk

Tüneményes otthon lett a lepusztult cirkuszi lakókocsiból

Szinte hihetetlen az átalakulás.

Leharcolt, már nem használt, régi dolgokból valami szenzációs, új dolog? Igen, szerencsére egyre többen vannak, akik az öreg, poros, kopott, régi dolgokban is meglátják a lehetőséget, és energiát nem kímélve csodát alkotnak.

Így tett Fekete László is, aki egy öreg, régen jobb napokat látott cirkuszi kocsiból varázsolt modern, praktikus miniházat.

Lászlót az átalakításról kérdeztem.

A lakókocsi felújítását a szükség hozta. Albérletben éltünk hosszú évekig, míg egyszer december 23-án váratlanul ki kellett költöznünk, szinte egyik pillanatról a másikra majdnem az utcára kerültünk. Ezután megfordultunk még néhány albérletben, sajnos hasonlóan rossz tapasztalatokkal. Elegünk lett a kiszolgáltatottságból. Sikerült spórolnunk, és megvásárolnunk egy művelés alól kivett zártkerti ingatlant egy kis házzal. Ennek a felújítása vár még rám, de mivel ez időigényes lesz, így egy gyorsabb megoldásnak gondolva megvettem ezt a magyar gyártmányú cirkuszi lakókocsit.

Galéria
Fekete László

A lakókocsi hazaszállítása is nehézkes volt. 330 kilométerről érkezett, már olyan fuvarost is nehéz volt találni, aki el tudta hozni. Keskeny utcában keskeny telken kellett elhelyezni, ez sem volt egyszerű, de végül két barátomnak köszönhetően sikerült kivitelezni.

Ezután a kocsit vízszintbe kellett helyezni. A telek lejtése miatt a kerekeken nem hagyhattuk, és az engedélyek miatt beton alapra sem helyezhettük, ezért döntöttünk úgy, hogy kiszedjük alóla a tengelyeket, régi fa villanyoszlopokat darabolunk fel, ezeket ássuk be a földbe és arra ültetjük rá.

Mik voltak az eredeti tervek? 

A tető szigetelésével kellett kezdeni, mert a vásárláskor már láttuk, hogy 1-2 helyen beázik. Mivel ez egy szépen lambériázott, pici konyhával, WC-vel és zuhanykabinnal rendelkező lakókocsi volt, eredetileg úgy gondoltuk, hogy kisebb javítások után be tudunk költözni, hogy albérlet helyett itt éljünk, míg a telken lévő ház el nem készül. Sajnos a felújítás első napjaiban, az első nagyobb esőnél kiderült, hogy a lakókocsi összes ablaka is beázik. Ezért úgy döntöttem, hogy az ablakokat is kicserélem, hőszigetelt műanyag nyílászárókra.

Galéria
Fekete László

Az ablakok bontásakor szembesültem azzal, hogy a szigetelést is cserélni kell, mert a gyári hungarocell szigetelés hanyagul, hézagosan volt beépítve. Ekkor döntöttem úgy, hogy lemezig visszabontok mindent, és nulláról újra építem, saját ötleteim alapján, a teljes belsejét újragondolva.

Milyen munkákat kellett összességében elvégezni?

A szigetelés volt az egyik feladat. Úgy gondoltam, hogy kőzetgyapottal megoldom, de az egyik kőműves mester barátom (akinek minden munkafolyamatnál kikértem a véleményét) felhívta a figyelmemet, hogy a lemez, és fémváz szerkezet a hideg-meleg hatására párásodást okozhat, ami a szigetelés és a gipszkarton ázásához vezethet. Erre kellett megoldást találni, végül házilag is felhordható, flakonos purhab szigetelés mellett döntöttem.

Galéria
Fekete László

A teljes lakókocsi tetejét és oldalait 2-3 centiméter vastagságban megfújtam, szintén a párásodások elkerülése érdekében fa gipszkarton vázat kapott, amit a fém vázszerkezetre építettem.

Ezután jött a villany és vízszerelés, majd a víz és lefolyórendszer kiépítése. A párnafázást már a megvásárolt bútorok pontos helyének megtervezésével csináltam.

Ezután következett a gyapotszigetelés, buborékos hőtükrös fólia, majd végül a gipszkarton felhelyezése. A padlózat hungarocell szigetelést kapott dryvid hálóval lezárva. Ezután festettük a kocsit, kiépítettük a lábazatot és a lépcsőt. Glettelés, festés, burkolás, villany és vízszerelvényezés sem maradt el. A padlóra vízálló laminált parketta került, majd megkapta a végleges festést is. Az épület hűtését, fűtését egy 3,5 kw-os klíma biztosítja, illetve a biztonság kedvéért a tetőn egy kéménynyílás lett kialakítva, ami egy egyszerű cső cseréjével, nyáron szellőzőként funkcionál.

Galéria
Fekete László

Ez rengeteg munka. Mennyi ideig tartott?

Munka mellet építettem, havonta 8-10 napot tudtam vele foglalkozni, beleértve az anyagbeszerzés igen időigényes folyamatát is. A teljes felújítás 10 hónapot vett igénybe, de a munkafolyamat minden perce megérte, nem munkának inkább alkotásnak éltem meg. A végeredmény pedig kárpótol a nehézségekért és imádjuk!

Számomra a mai napig hihetetlen, hogy mennyire (télen-nyáron) élhető, összkomfortos, meleg, barátságos otthont sikerült varázsolnom 15,4 négyzetméteren.

Galéria
Fekete László

Mit javasolsz annak, aki hasonló munkába vágná a fejszéjét?

Ha valaki ilyen projektben gondolkodik, annak azt javaslom, hogy a purhab szigetelést semmiképpen ne hagyja ki, mert a későbbiekben komoly problémákat okozhat a hiánya, a villany és vízszerelésnél pedig mindenképp kérje ki szakember segítségét.

Kapcsolódó
Bámulatos sakkasztal lett az öreg hokedliből
Csak azért, mert régi és poros, még nem kell kidobni. Egy kis kreativitással megszülethet a csoda.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik