Kertünk-Portánk

Igazi oázis a családi dézsafürdő és kerti sütöde Tevelen

Léteznek álmok, melyeket nem újságcikkek, tv-műsorok, vagy éppen internetes oldalak ihletnek, hanem megszületnek az ember fejében, és megvalósulnak.

A Tolna vármegyei Tevelen élő Ferenc Sándor – aki állattenyésztési ágazatvezetőként dolgozik a Teveli Zrt.-ben – és felesége, Judit asszony – aki pedagógus, a helyi általános iskola igazgató-helyettese – sok-sok éve folyamatosan csinosítják családi házuk kertjét. A férj ebben a szép környezetben „különös körülmények” között álmodott egy nagyot.

Kertünk ékessége egy üvegszálas dézsából kialakított medence, melyet sátortető fed és csak a keleti oldala nyitott. Ez jó időben kiváló hely a pihenésre, relaxálódásra. Öt éve egy verőfényes napon a kellemes hőfokú vízben sziesztáztam, amikor a házunk falánál lévő cseresznyefát szemlélve elképzeltem, milyen jó lenne, ha azon a területen építenénk egy kemencét

– emlékezett Sándor.

Az álmot a következő esztendőben tettek követték. A munkálatok a területrendezéssel kezdődtek, a „kemencés álom” pedig tovább bővült. A házaspár – mivel terület volt rá – úgy gondolta, hogy – nevezzük nyitott nyári konyhának vagy kerti sütödének – legyen a kemence körül olyan tágasabb tér, ahol családi vagy baráti összejövetelkor sütés-főzés közben igazi piknik hangulat lehet a jellemző.

Négy éve valósult meg az álom. A terület fedett, déli oldalról nyitott, központi eleme természetesen a sparheltként is használható kemence, melyet helyi mester készített. A pihenő falai és talapzata, illetve a kertbe nyúló járda mind régi, bontott téglából készültek

– mondta a férj.

Ferenc Sándor régen vágyott régi idők konyhai „slágerére”, a szegénység „jelképére”, a népszerű Salgó típusú sparheltre is. Ezt használtan, de jó állapotban sikerült beszereznie, így ezen a készüléken is készülhetnek finomságok.

Feleségem és jómagam is szeretjük a sütést-főzést. Én leginkább a húsos ételek készítéséből veszem ki a részem, párom pedig például a kovászos kemencés kenyér és a szintén a kemencében sült kelt kalácsok mindentudója. Kenyeret nem is vásárolunk: amikor sütés után kihűl, nagyobb darabokra vágjuk, s amit nem fogyasztunk frissen, azt a mélyhűtőbe tesszük, onnan kerülnek az asztalunkra, ha kifogyunk belőle

– mesélte Sándor.

Galéria

A Ferenc házaspárnak a kertben is akad tennivalója. A férj 25 gyümölcsfát nevel, gondoz, Judit asszony pedig a virágok és dísznövények felelőse, így az ő keze munkája a kerti sütöde virágos díszbe öltöztetése is.

Mint megtudtuk, a koronavírus-járvány idején bevezetett szigorú korlátozások sem jelentettek gondot a családnak a szabadidő eltöltésében, hiszen a kerti dézsafürdő és a sütöde biztosította a kellemes kikapcsolódást.

Sándor és Judit két gyermeke már kirepült a családi fészekből. Fiuk és lányuk is közgazdász diplomát szerzett, már nem Tevelen élnek, ám gyakori vendégek a szülőknél, ahol ők is imádják édesapjuk megvalósult álmát, a gyönyörű kerti oázist, a családi ház „kincsét”.

v

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik