Sok mondában, legendában keveredik a varjú és a holló. Mindkettőt az istenek hírnökének tartották, melyeknek köze van az időjáráshoz és a hosszú élethez, de mint rossz ómen, előre jelzik a szerencsétlenségeket és a halált is. Ravaszsága és intelligenciája adhatott alapot a varjú formában megjelenő és ilyen alakban csínytevő, ármánykodó tündérek képzetéhez.
A corvidként (varjúfélék) ismert madárcsaládba nem csak a varjak tartoznak, hanem a hollók , a bástya, a szajkó és a szarkák is.
Összességében hihetetlenül ügyesek, a legnagyobb agy-testméret arányokkal rendelkeznek a madarak közül, de a Corvus nemzetségbe tartozók általában különösen eszesek.
Az emberek már régóta felismerték a varjak és hollók ravaszságát. Ahogyan az évszázados néphitben látható, hogy a madarakat tolvajnak, csalónak, problémamegoldónak, istenek bölcs tanácsadójának vagy akár maguknak az istenségnek is tartják. Ugyanakkor hajlamosak vagyunk sztereotipizálni ezeket a madarakat, figyelmen kívül hagyva a bonyolultságukat, hogy kísértetiesnek, zavarónak bélyegezzük őket. Szerencsére az intelligenciájuk megbecsülése megugrott az elmúlt években, köszönhetően azoknak a kutatásoknak, amelyek azt vizsgálják, hogy a corvidok mire képesek.
Talán a legmeglepőbb, hogy a varjú agya például ugyanolyan relatív méretű, mint a csimpánzé – írja a Current Biology. Az alábbiakban összeszedtünk néhány információt, amit mentális és társadalmi életükről érdemes tudni.
A varjak általában opportunisztikusak és kreatívak, gyakran új táplálékforrásokat aknáznak ki, vagy új táplálkozási stratégiákat alkalmaznak, hogy megkönnyítsék életüket. Az amerikai varjúról köztudott, hogy saját halat fog ki, egyes esetekben például kenyeret vagy más táplálékot is használ csaliként, hogy közelebb csalja a halat, amint azt az alábbi videó is megörökítette.
Ugyanakkor ez a faj gyakran lop élelmet más állatoktól, néha még titokban is követi az áldozatokat a fészkükbe. Sok varjú repülés közben a csigákat és a kemény héjú diókat is kiejti a csőréből, hogy megtörje azok páncélját, burkát. Ezt más madarak is megteszik, de úgy tűnik, egyes varjak ezt ügyesebben oldják meg.
Japánban például megfigyelték, hogy diót tesznek az utakra, hogy az autók összetörjék a héját, majd megvárják, amíg a jelzőlámpa megváltozik, hogy biztonságosan összeszedhessék a felbontott diót.
Sok corvid használ szerszámokat, de az új-kaledóniai varjak különösen fejlettek. A csimpánzokhoz hasonlóan botokkal vagy más növényi anyagokkal halásznak ki rovarokat a hasadékokból. Ez már önmagában is lenyűgöző, különösen kéz nélkül, de ez csak egy a sok trükk közül. Az új-kaledóniai varjak amellett, hogy egy adott feladathoz természetesen jó alakú szerszámokat választanak, ha szükséges, akár még készítenek is. Ellenőrzött kísérletek során az új-kaledóniai varjak hajlékony anyagokat horgas szerszámokká hajlítottak.
Aesopus egyik meséjében egy szomjas varjú találkozik egy kancsóval, amelyben kevés víz van, de az alacsony vízszint és a palack keskeny nyaka megakadályozza, hogy ihasson belőle. Ekkor a varjú elkezd kavicsokat ejteni a kancsóba, és végül annyira megemeli a vízszintet, hogy ihasson.
A kutatások nemcsak azt igazolták, hogy a varjak képesek erre, hanem azt is, hogy az 5 és 7 év közötti gyerekekhez hasonló szinten átmennek a vízkiszorítási teszten. A varjak számos más bonyolult teszten is jól teljesítettek.
Arról híresek, hogy „temetést” tartanak, amikor egy társuk meghal. Egyes esetekben napokig virrasztanak az elesett madár felett. Tényleg gyászolhatnak?
Talán. Kaeli Swift, a Washingtoni Egyetem posztdoktori kutatója és corvid-szakértője írja a blogjában, bár “alig kételkedik afelől, hogy a varjúk rendelkeznek érzelmi intelligenciával”, ennek a lehetőségnek a tesztelése továbbra is tudományosan problematikus, mivel “még mindig nincs mód arra, hogy valóban tudjuk, mi történik érzelmi szinten egy állat fejében”.
Tehát anélkül, hogy feltétlenül kizárták volna a gyászt, Swift és más kutatók inkább a „veszélyből való tanulásra” összpontosítottak, mint a corvid temetések valószínű motivációjára.
Gondolnánk, hogy a szemetesen ülő varjú szemez velünk? Méreget és memorizál?
Igen. John Marzluff vadbiológus és a seattle-i Washingtoni Egyetemen tanítványainak felfedezései arra utalnak, hogy a varjak nagyon ügyesek az emberi arcok felismerésében. Sőt, a kutatás bizonyítékokat tárt fel arra vonatkozóan, hogy a madarak éles érzékelési képességeiket használják arra, hogy különbséget tegyenek az általuk jó és rossz emberek között, így évekig tartó véleményt alkotnak.
Az emberek azonosításának megtanulása értékes készség lehet a városi varjak számára, mivel néhányan közülünk ellenségesek. A vadvarjak nagyrészt közömbösnek tűnnek azoknak az embereknek az arca iránt, akik nem bántották őket, és pozitív kapcsolatokat is kialakíthatnak velünk – mint például a seattle-i lány, aki híresen kapott egy csecsebecsét a varjaktól, akiket etetett.
Szinte mindenki ismeri a varjú “caw, caw” hangját, de kevesen tudjuk, hogy a hangjuknak dialektusa van. Az emberekhez hasonlóan, a varjaknak is különböző a nyelvjárása, eltérés van a két varjúpopuláció között.
A varjak nemcsak társasági madarak, hanem családcentrikusabbak is, mint azt sokan gondolják. Egy életen át párosodnak, ami azt jelenti, hogy a párosok általában életük végéig együtt maradnak, de a családi életük is bonyolultabb lehet, lévén, hogy egyes varjak „kettős életet” is élnek, megosztva az idejüket családjuk és nagy közösségi szállásaik között.
Az év nagy részében egyes varjak elhagyják az otthoni területet, hogy nagy csapatokhoz csatlakozzanak a szeméttelepeken és mezőgazdasági területeken, és télen nagy rajokban aludjanak.
A fiatal varjak kirepülésük után néhány hónapig a szüleiktől függenek, de hajlamosak még egy ideig családjuk közelében maradni, még költözés után is. Ezeket a fiókákat a szüleik még mindig hevesen védik, egyfajta meghosszabbított serdülőkort teremtve, amely időt és energiát enged számukra a játékos viselkedéshez, ami fontos lehet fejlődésük és kulturális tanulásuk szempontjából.
A legtöbb amerikai varjúpopulációban az idősebb utódok még néhány évig segítenek szüleiknek az új fiókák felnevelésében.
Egyre többet halljuk, tapasztaljuk, hogy az emberek üldözik, csapdázzák a varjakat, gyakran a nem kívánt viselkedésre összpontosítva, és figyelmen kívül hagyják különös tulajdonságaikat. A varjak néha megtámadják a kerteket, de az általuk okozott károkat ellensúlyozhatják az ökológiai előnyök, például a magvak szétszóródása és a kártevő rovarok elfogyasztása. Ráadásul minden fajnak eredendő létjogosultsága van.
Bár a legfontosabb dolog, amit a madarak megsegítése érdekében meg kell tennünk, az élőhely megőrzése és helyreállítása, az is hasznos lenne, különösen rövid távon, hogy csökkentsük a zavarásukat. Az emberi tevékenység ugyanis nagyon sok madárfajra, így a varjakra is hatással van.
Miért támadnak a varjak?
Úgy tűnik, hogy a varjúpopuláció az urbanizáció hatására növekszik. Az emberek pedig valójában bevonzzák ezeket a madarakat a sok szeméttel, ételmaradékkal. Ennek következményeként a költési időszakban egyre több varjútámadással találkozhatunk.
Főként május és június környékén, amikor fiókáik repülni tanulnak. A szülők nagyon védelmezőek, és támadhatnak, ha valaki közel kerül a fiókákhoz.
Ilyenkor kerüljük azokat a helyeket, ahol fiatal varjút, fiókát látunk. A környező területeket alommentesen kell tartani, a maradék élelmiszert biztonságos és fedett szemetesbe kell dobni. A fák gyümölcseit is le kell szedni, vagy átlátszatlan anyaggal kell lefedni. A varjak mindenevők, rovarokkal, gyümölcsökkel, zöldségekkel, szeméttel és dögökkel táplálkoznak.
