Kertünk-Portánk

Megmutatják a világnak, hogyan készül rakott sárfalból élhető otthon

facebook/vályogfal
facebook/vályogfal
Nyílt szakmai napra várják Tápiószentmártonba a vályogépítéssel foglalkozó szakembereket.

Ősi építési technikával, rakott sárfalból kezdtek építeni júniusban egy családi házat Tápiószentmártonban. Gáspár János vályogfal-építő mester nyári, „Minden, ami vályog” elnevezésű táborai keretében a résztvevők a gyakorlatban is megismerhetik a vályogépítészet csínját-bínját.

Gáspár János és Bihari Ádám építész, az épület tervezője és felelős műszaki vezetője úgy határoztak, hogy – tekintettel azon elvükre, hogy a vályog mindenkié, ezért a tudás is legyen közös – nyílt szakmai napot tartanak augusztus 13-án 8 órától Tápiószentmártonban, a József Attila utcában, az építkezés helyszínén.

facebook/vályogfal

A mára már egyedülálló, kuriózumnak számító ősi építési technika, a rakott sárfal építésének nyílt napjára hívunk és várunk minden vályoggal foglalkozó régi és új kollégát, leendő megrendelőt. Vannak dolgok, amiken nem érdemes változtatni. Bizonyos szempontokból ilyen a vályogépítés is. Ez a régi, jól bevált építési eljárás ma is korszerű, sőt az egészségügyi, fenntarthatósági, környezettudatos szempontok felértékelődése miatt egyre fontosabb

– mondta érdeklődésünkre a vályogfal-építő mester.

A szakemberek a nyílt nap során élő kivitelezésben mutatják be a tervezés és engedélyezés folyamatát, és a sárfalkészítés fortélyait. A “nagy vályogos találkozón” a résztvevőket vendégül látják ebédre egy bográcsos mangalicapörköltre.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Érdeklődni a Vályogfal Facebook oldalon, vagy a 06-20-200-7426-os telefonszámon Gáspár Jánosnál lehet.

Kapcsolódó
Így készül ősi technikával a vályogfal
Rakott sárfalnak is nevezik - a munka nem egyszerű.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik