Kertünk-Portánk

Szalmaházat épít magának a 22 éves visnyeszéplaki fiú

A szalmabála nagyon jól hőszigetel, 35 centiméter vastagon rakják. A falazat 50 centis lesz a végére.

Szalmabálákból építi házát egy visnyeszéplaki fiatalember. A huszonkét éves Bódis Belián két évvel ezelőtt tette le az építmény alapját, a váza egy hét alatt kalákában készült el. Azóta az építkezést szinte egyedül folytatja, írta a Sonline.

A fiatalember 2018-ban társult egy barátjához, Tuboly Jánoshoz, hogy továbbvigyék egykori mentoruk, Nagy András tudását. Azóta szinte az egész országot bejárták, több helyen megtalálhatók építményeik. Belián a munka mellett a saját házát is építi szabadidejében.

Amit mi csinálunk, az egy könnyűszerkezetes, fa vázra épülő, szalmabálával kitöltött falazatú bármilyen épület lehet. Lényegében egy természetközeli építkezési mód, aminek sok formája van

– mondta a portál érdeklődésére.

A szalmabála nagyon jól hőszigetel, 35 centiméter vastagon rakják. A falazat 50 centis lesz a végére, ami bőven megfelel a mai energetikai követelményeknek.

Nagyon remélem, hogy 7–8 millió forint között megáll az anyagköltségem. A munkaköltséggel nem számolok, az az én, illetve az ismerőseim energiája. Ez a 90 százalékos készültségi szintre értendő

– fűzte hozzá.

Belián szerint előnyös, és az egészségre jótékony hatással van, hogy természetes anyagokból készül a háza.

A szalmáról sokan a lángokra asszociálnak, ám Bódis Belián szerint aggodalomra nincs ok, ez az építkezési mód minden szempontból biztonságos.

Tévhit, hogy gyúlékony a szalmabála, éppen a tömörsége miatt nem kap túl könnyen lángra. A szalmaszálak valóban gyúlékonyak, ám mivel tömörített bálában vannak, az oxigénhiány miatt nem tudnak égni. Átizzani szépen lassan tud, ám mi ezt megakadályozzuk a vakolással, méghozzá agyagtapasztással, ami légmentesen lezárja a szalmabálákat és ezáltal a hő nem tud bejutni oda és nem tud meggyulladni

– említette a fiatalember.

Kapcsolódó
Bájos porta a zöldtetős szalmaház Csíksomortán
A fiatal házaspár nagyon büszke arra, hogy maguk tervezték és varázsolták készre az épületet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik