Kertünk-Portánk

Nyári szépségében tündököl a szászbereki család mediterrán csodakertje

Kátai Zsolt
Kátai Zsolt
A szép kert titka a rendszeres, szívvel-lélekkel végzett munka.

Az alig ezer fő lélekszámú Szászberek kicsinyke falu a Jászság alsó peremén Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. A település folyamatosan fejlődik, az önkormányzat arra törekszik, hogy még élhetőbbé, szerethetőbbé tegye szűkebb pátriájukat.

Dolgos, barátságos emberek lakják a falut, akik takaros portákban élnek, gondozzák kertjeiket. Ezek közül valóságos csodaszámba megy a Kátai család kertje, melynek láttán az ember szinte megpihen a nyári pompájában tündöklő növények között.

Kátai Zsolt

Kátai Zsolt és családja 2010-ben költözött a település lakóparkjába, egy új építésű családi házba. Rá egy évre elkezdte a kertépítést, melyet évről-évre szépítgetett, mindig hozzátett valamit, amíg a jelenlegi állapot megszületett.

A szép kertek mindig tetszettek. Fiatalabb koromban megfogadtam, ha lesz egyszer kertes házam, akkor azon leszek, hogy minél szebb kertet alakítsak ki. Nem ez a főfoglalkozásom, ez csak a hobbim, amit munka után szívesen végzek

– mondta a Sokszínű vidék érdeklődésére Kátai Zsolt, akitől azt is megtudtuk, hogy egy mezőgazdasági gépkereskedelmi vállalatnál dolgozik géptelepi technikusként.

Képgalériánk megtekintésével bepillanthatunk a kert minden szegletébe

Galéria

A kertre többségében a mediterrán növények jellemzőek, többféle pálma, így kínai kender, lószőr, kanári, könnyező, jukka. Ezekből van télálló és nem áttelelő fajta is. Sokféle színű leander és hibiszkusz is szépíti a területet, de fellelhető még fügefa, tujafa, vörösberkenye, kecskerágó, mályvafa, magaságyásban földieper, dézsában koktélparadicsom futtatva.

Ezeken kívül vannak még balkonnövények: muskátli, brazil tölcsérjázmin, többszínű kála, korallvirág, októberi varjúháj.

A kert egy szegletében banánkertet alakítottam ki, ahol megtalálható musa basjoo banánfa is. Mindezeket én álmodtam és valósítottam meg, aminek gondozása – nyári időszakban főként az öntözés – napi egy-másfél órát vesz igénybe. Ezen kívül vannak olyan napok, amikor füvet nyírok, permetezek

– említette a hobbikertész.

Kátai Zsolt

Ezeket a tevékenységeket Zsolt a munkaidő lejárta után és hétvégén végzi. A gyepet fúrt kútból, a virágokat vezetékes csapvízzel öntözi, amit időnként tápoldattal és műtrágyával egészít ki.

A vetett gyep minőségét locsolás, fűnyírás és műtrágyázás teszi igazán széppé. Azért nincs telepített öntözőberendezés, mert sok olyan növény van, ami nem szereti a hideg kútvizet

– tájékoztatott a családfő, akinek felesége, valamint 13 és 15 éves lányai szükség esetén segítenek a locsolásban.

A növények többségét télikertben és garázsban telelteti át, de vannak olyan növények, amelyek fagytűrőek és nem igénylik ezt, például pálmák, fügék, berkenyék. Ezek a szabadban telelnek. Ha hosszantartó mínuszok vannak, a pálmákat letakarja teleltető zsákkal, amit, ha enyhül az idő, levesz róluk.

Kátai Zsolt

A terasz vagy télikert saját ötleten alapszik, amit jómagam és család tagjai segítségével készítettem el. Télen a célom a növények átteleltetése és pici wellness rész, nyáron pedig egy szép terasz és fedett tároló kialakítása volt

– avatott be a kert szépítésének további részleteibe Zsolt.

A terasz kialakításánál fontos tényező volt, hogy egy adott magasságig színes zsalukővel legyen kiépítve, mert a faoszlopok ki vannak téve az időjárás viszontagságainak, így nem kell sokszor festegetni. A zsalukő fölötti rész viszont már védettebb részen van, az eresznek köszönhetően. Három évvel ezelőtt ponyva is került a teraszra, ami egész télen át védi a növényeket a kellemetlen időjárástól.

Kátai Zsolt

Úgy gondolom, hogy a szép kert titka a rendszeres, szívvel-lélekkel végzett munka

– összegzett a szászbereki csodakert megálmodója és gondozója.

Kapcsolódó
Bámulatos panorámájú angolkertet álmodott két fiatal mérnök a Dunakanyarba
Romák Roland és Gálik Krisztián kertje előzetes bejelentkezés után személyesen is megcsodálható.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik