Kertünk-Portánk

Bámulatos panorámájú angolkertet álmodott két fiatal mérnök a Dunakanyarba

Romák Roland és Gálik Krisztián kertje előzetes bejelentkezés után személyesen is megcsodálható.

Két mérnök, két jó barát. Két hobbikertész. Romák Roland és Gálik Krisztián néhány éve megálmodta közös kertjét. A Körtvélyes Kertet a semmiből hozták létre, és a napokban már az első érdeklődőket vendégül is látták a mesés környezetben.

A makói születésű Roland Budapesten él, az agrármérnök évekig a panelházuk előtti virágoskertet csinosította, míg az Óbecséről származó Krisztián Kecskeméten szorgoskodott – a bérházuk udvarán kialakított mini kertet ápolta.

Mindkettőnk hobbija a kertészkedés és a kertépítés, rokon a történetünk, már gyerekfejjel, a családi háznál kertészkedtünk. Korán megpróbáltunk tapasztalatokra szert tenni a kertépítésben, kertészkedésben

– mesélte Krisztián a Sokszínű vidéknek, hozzátette, a közös kertet 2016-ban kezdték építeni, és azóta is művelik.

A Körtvélyes Kert Vác és Verőce között a Dunakanyarban található. A kert Fenyveshegy lejtőjéről a Dunára nézve, 10 teraszos szintből alkot egy összefüggő angolkertet. A kert Váctól Nagymarosig káprázatos panorámát nyújt a látogatóknak.

Mesés panoráma a Dunakanyarra

A látogatható magánkert ötlete 2016-tavaszán született meg, amikor Roland arra gondolt, jó lenne egy kis kertet kialakítani. Első körben a Dunakanyar pilisi oldalában kerestek helyszínt, de az árakat látva, valamint a kilátást és az útvonalat figyelembe véve a börzsönyi rész mellett döntöttek. Itt páratlan panoráma nyílt a Pilisre, és az ára is megfizethető volt. Emellett a terület megközelítése időben és a forgalom szempontjából is kedvezőbbnek tűnt a mérnökök számára.

Galéria

A végleges helyszínre véletlenül bukkantunk, itt eredetileg egy elhanyagolt terület árválkodott egy viharvert házikóval. Megláttuk benne a lehetőséget. Azonnal megragadta a fantáziánkat a domborzat, egy lépcsőzetes kert kialakítására gondoltunk első lépésben.

Krisztián németországi hazaköltözését követően csatlakozott a „kert-projekthez”, és 2017-ben megvásárolta a kert mellett elhelyezkedő, hasonló, lépcsőzetes telket. A két telek összenyitásával kezdődött el közös munka, lassan kirajzolódott a tájból a Körtvélyes Kert.

Mini arborétum sokszínű növényvilággal

A Körtvélyes kert területe 1960 négyzetméter, a telek összesen 5-5 lépcsőből áll. A színpompás pihenőkertben egy 21 négyzetméteres nyári lak, valamint egy Jitka nevezetű aprócska erdei faházikó áll. „Jitkát” jelenleg nyári konyhaként hasznosítják a hobbikertészek.

A lépcsőzetes kertrész a bazalt sétány és a gyep sétány összekötésével alkot egy egységes mini arborétumot. A kert járható sétányai összesen közel 250 méter hosszúságú járható utat tesznek ki. Az egyes teraszokon, és lépcsőkön különböző kertrészek találhatók, attól függően, milyen száraz, és mennyire árnyékos egy-egy kertrészlet.

A kertben összesen 126 fa és több mint 4000 évelő növény található, emellett több mint 2000 hagymás növény emeli a tavaszi virágzás pompáját.

Megtartottuk a korábbi tulajdonosok által ültetett gyümölcsfákat. Ezek alma, körte, szilva cseresznye, meggy és diófák, az életkoruknak és magasságuknak köszönhetően megfelelő árnyékot biztosítanak az évelőknek. A kert egyik szegletében földieper, szeder, málna és ribizli is megterem, a telek legszárazabb pontjára pedig 5 szőlőtőkét telepítettünk

– fejtegette a kertbarát.

A hobbikertészek az adott terület jellegzetességének megfelelően változatos nevekkel illették a különböző kertrészleteket. Hintakert, Manduláskert, Selyemakácos kert, Málnás kert, Jitka kert, Almás kert és a Nyírfás liget alkotja a káprázatos angolkertet.

Ritkaságokban sincs hiány

A lépcsőzetes Körtvélyes Kert nem más, mint egy „mini angolkert”. Száraz területen fekszik, ezért ügyeltek a kert kialakításakor a gazdaságos öntözésre, ennek köszönhető, hogy egy hagyományos angolkert „lélegzik” a hegyen.

A növények telepítésekor is az angolkertek mintáját követték, a kert vázát az örökzöldet alkotják. Az ezüstfenyők, tiszafák, borókák, babérmeggyek, széleslevelű ezüstfa mellett meghagyták a régi gyümölcsfákat.

A lombhullatók zömét a juharok, nyírek, kőrisek, vérszilvák, hársfélék teszik ki. Számos különleges fajta is helyet kapott a kertben, a tulipánfa, a kanadai júdásfa, a japán és oszlopos juharok emelik a díszkert értékét.

Galéria

A bokrok közül a veresgyűrűsom, a japánbirsek, az orgonák, a bangiták, az aranyvesszők is csodálatosak. Vannak igazi különlegességek a bokrok között is, például a tölgylevelű hortenzia, az abélia, a vörös bodza, a barátcserje és a viráglonc. Egyik kedvencünk a csillagmagnólia.

– sorolta Gálik Krisztián.

A bokrok és fák mentén évelők változatai díszlenek, ezek köré kerültek az egynyári növények, köztük a tengernyi begónia. Tavasszal elbűvölő a több mint 2000 hagymás növény, megkapó látvány a tulipánok, nárciszok és jácintok szőnyege.

A Körtvélyes kert tervezése részben tudatosan, részben spontán módon történik, természetesen függ a területtől, amit gazdái beültetnek.

A kert formáját alaposan megterveztük, a növényeket a terület adta lehetőségeknek megfelelően telepítjük. Átgondoljuk, melyik növény viseli el a szárazabb viszonyokat, melyik az erősebb napsütést, és melyek például árnyékkedvelők.

A budi is hasznosult

A közel kétezer négyzetméteres, színpompás kertnek számos kitüntetett része van, ezek közé tartozik a Hinta kert, amely a már korábban meglévő alapokra épült. A tenyérnyi kert jellegzetessége, hogy a már eredetileg is ott álló, több mint 40 éves hinta felújításával született. A hangulatos hinta mellé a páros egy csobogót telepített, amit ők nemes egyszerűséggel „Csendtörőnek” kereszteltek.

A Csendtörővel ez a zug számunkra eszményi hely a pihenésre. Kellemes részlet a Selyemakácos kert is, amely hosszan elnyúló pázsitjával és körbeültetett növényvilágával teljesen egészében átszeli a portát. Nekünk a kert kikapcsolódást, elfoglaltságot és nyugalmat biztosít. Röviden: egy életre szóló hobbi.

Roland és Krisztián már a kert kialakításakor ügyeltek a tudatos, átgondolt újrahasznosítás lehetőségeire. Az eredetileg a területen élő, majd kivágásra ítélt növények mellett a bontásokból adódó fa- és betonelemeket egyaránt felhasználták a kertépítés során.

A metszést és kivágást követően valamennyi növényi hulladék visszakerül a kertbe, a bontott anyagokból készültek az egyes támfalak, ugyanakkor a nagyobb keresztmetszetű faágakat, törzseket beépítettük támfalnak. Egy lebontott „budi” ajtaja biztosítja a feljárást a kis faház bejáratához, két kedvenc tacskónk akadálymentes bejutását is ez az alkalmatosság biztosítja.

Az építők a kevéske esővizet is megfogják, egy csőrendszeren keresztül oszlatják szét, a szürke vizet pedig ülepítés után szivárogtatják a kert egyik részletébe. A Körtvélyes kert teljes területének a csepegtető rendszerrel történő öntözése több mint egy kilométernyi hosszúságú csővezetéken keresztül biztosított.

Ökos ötletekben nincs hiány a Dunakanyarban, a mulcsozás biztosítja a talajnedvesség folyamatos ellátását, megvédi a talajt a gyors kiszáradástól, és hűvösen tartja a növények talajmenti területét. Vegyszermentes kertfenntartásra törekednek, ebben „segítenek” az itt élő hasznos rovarok, kisállatok és a madarak.

Megnyugtatni a lelket

Rolandék a távolság miatt csupán a hétvégéken tudják gondozni Körtvélyes kertet, ám ilyenkor sok-sok órát töltenek kedvenceik társaságában.

Csatlakoztak a Látogatható Magánkertek csoporthoz, így a napokban első alkalommal megnyitották a kert kapuját a látogatók előtt. A bejelentkezést követően, szervezetten, a megadott időpontban bárki látogathatja a kertet.

Ebben az őrült világban, aki csak teheti, találja meg a lehetőséget, hogy kint legyen a természetben. Jó szívvel azt ajánlom, ha megteheti, akkor kikapcsolódásként kertészkedjen, elég akár egy egészen kicsi kert, egy városi lakás teraszán. A kertészkedés megnyugtatja a lelket és összefűzi az embereket

– fogalmazott Krisztián.

A cikk fotóit Gálik Krisztiántól és Romák Rolandtól kaptuk.

Kapcsolódó
Varázslatos angolkertet épített a pilisszentkereszti kertészmérnök
A fiatal kertészmérnök hasznos tanácsokkal is szolgál a kertek szerelmeseinek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik