Virágzó vidékünk

Milliónyi nárciszt csodálhatunk idén is Babócsán

A virágzó mező látványa mellett a Nárcisznap idén is színes programokat kínál minden korosztály számára.

Nárcisznapot tartanak Európa legnagyobb összefüggő nárciszmezejének virágzása alkalmából április 29-én Babócsán. A szervező Babócsáért Egyesület a Facebook-oldalán adta hírül, hogy a Somogy megyei település Basa-kertjében immár huszonötödik alkalommal várják a páratlan látványosság iránt érdeklődőket.

A tizenhárom hektáros Basa-kertben nagyjából három-négy hektáron terül el a milliónyi virág. Egy ekkora méretű és egybefüggő nárciszmező kuriózumnak számít a térségben. Rendszerint látogatók ezreit vonzó egynapos fesztivál programjai között lesz végvári forgatag, íjászat, kézműves vásár, gyermekműsor, főzőverseny, táncelőadás és több koncert is.

Remélhetően a virágzást is teljes pompájában láthatják az idelátogatók, mert 2 éve csak május első hétvégéjén borult virágba a babócsai Basa-kert. Mindenesetre 3 napja még ilyen látvány fogadta a kertbe látogatókat.

Berkics Erika

És remélhetően hamarosan ilyen lesz.

Szarvas Zsolt

A település honlapja szerint a rendezvény helyszíne, a Basa-kert onnan kapta a nevét, hogy a história szerint a török hódoltság idején tizenhárom hektáros területét a helyi basa ültette be nárcisszal háremhölgyei gyönyörködtetésére. Azóta évszázadokon át minden tavasszal csillagos nárciszok sokasága nyílik, néhány napra beborítva, illatfelhőbe burkolva a község határában található, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága által védetté nyilvánított mezőt.  A csillagos nárcisz természetvédelmi értéke: 10.000 Ft.

Kapcsolódó
Csodás arborétumok és nemzeti parkok, ahol virágpompában gyönyörködhetünk
A természetben sétálni mindig élmény, tavasszal, virágmezővel körülvéve pedig még csodálatosabb.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik