Megépült a főváros második gyümölcsöskertje

Néhány év múlva ízletes gyümölcsöket szüretelhetnek a pestiek.

A XIII. kerületi Kubala László parkban a főváros második gyümölcsöskertjét létesítették – írta a Főkert.

Alma, cseresznye, kajszi, dió, szilva kerültek a területre, az ízletes termésekből a tervek szerint néhány év múlva már szüretelhetnek a mini gyümölcsöskertben.

A főváros első gyümölcsöskertjét még tavaly tavasszal telepítették, az óbudai Pünkösdfürdő parkban 24 fajtából összesen 75 fát ültettek. A szilva, meggy, alma, körte, naspolya, cseresznye, mandula és birs fák őshonos fajták, amelyek permetezés nélkül is gyümölcsöt teremnek.

Facebook / Főkert

Alapos előkészítő munka előzte meg Budapest második gyümölcsöskertjének megépítését.

A Kubala László parkban kialakított kert lehatárolására ribizlicserjéket ültettek, így akár ezekből is csipegethetnek majd a melegben a városlakók.

A fák sikeres megtelepedése érdekében a fővárosi kertészek talajlazítást végeztek, kiemelték a mélyben megbúvó betondarabokat, majd a talajcsere után komposztot terítettek a megfelelő helyekre.

Facebook / Főkert

Valószínűleg a fiatal csemeték az első néhány évben csak szerény mennyiségű terméssel fogják megajándékozni a fővárosiakat. Mivel még erősödniük kell a fáknak, ideiglenes kerítést kapott a megművelt terület.

Kapcsolódó
Óriási sikere van a szegedi közösségi kertnek
A nyolc éve indult kert példaértékű eredményeket tudhat maga mögött.