Beköszöntek a fagyok, megkezdődött az énekesmadár-etetési szezon

Immár 134. alkalommal.

Kezdődik a 134. országos énekesmadár-etetési szezon, amely az első fagyok beköszöntétől ezek megszűnéséig, márciusig tart, írta az MTI.

Magyarországon 1890-től számítható a lakosság madáretetési mozgalmának indulása. Az MME arra hívja fel a figyelmet, hogy a madarakat a közvélekedéssel ellentétben nem azért etetjük, hogy életben maradjanak, erre emberi segítség nélkül képesek. A cél alapvetően a saját gyönyörködtetésünk.

A mintegy ötven potenciális etetőlátogató madárfaj megfigyelése egyedülálló élményt kínál

– olvasható a Magyar Madártani Egyesület (MME) közleményében.

Az etetők madárforgalma elsősorban a tél keménységétől, a hótakaró vastagságától és tartósságától függ. Enyhe teleken az etetőket látogató madarak faj- és egyedszáma gyakran csak fele, harmada a megszokottnak.

Az énekesmadaraknak téli eleségként adható napraforgó, alma (gallycsonkokra szúrva,  földre szórva) és bogyók (vadszőlő, borostyán, tűztövis, nyugati ostorfa, fagyal) és állati zsiradék (háj, faggyú, főzéssel sótlanított szalonna, cinkegolyó). Ezek valamelyike már önmagában is elegendő lehet, valamint ivó- és fürdővíz, a befagyott itatókban naponkénti vízcsere. Bármi mással kísérletezni felesleges, és a madarakra nézve kockázatos lehet

– hangsúlyozták a közleményükben.

Ugyanakkor az MME fontosnak tartja a lakosság figyelmét felhívni arra, hogy a vízimadarakat ne etessék, mert ez tömeges pusztulásukat okozhatja.

Az énekesmadarak téli etetésével szemben a vízimadarak etetése tömegesen sodorhatja veszélybe, betegítheti meg és ítélheti pusztulásra az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek

– emelték ki.

A harminc éve nem tapasztalt keménységű fagyokat hozó 2016/2017-es tél hazai tapasztalatai, a tömeges madárelhullások, rávilágítottak arra, hogy a madarak és az emberek védelme érdekében Magyarországon is beszélni kell a témáról emeleték ki a közleményükben.

A vízimadarak életmódja alapvetően tér el a klasszikus etetőket látogató énekesmadarakétól, ezért számukra az etetés életveszélyes kockázatot jelent, mert kikapcsolja a téli túlélést szavatoló vonulási viselkedést, ami tömeges jégbe fagyásukat okozza. Növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót, az ebből eredő sérülésveszélyt és a fertőző betegségek terjedését. A tömeges érintkezés az emberre is veszélyes, ez különösen a madárinfluenza kapcsán jelent kockázatot. Az etetés folyamatos kenyér diétája megbetegítheti a madarakat, ezek egyik formája, az “angyalszárny-betegség” teljes röpképtelenséget is okozhat a fiatal madaraknál

– részletezték.

Kapcsolódó
Ismerjük meg a madáretetés legfontosabb szabályait
Tollas barátaink etetése, mely a legfontosabb madárvédelmi tevékenység, nagyon nagy odafigyelést, elhivatottságot és rendszerességet követel.