Kertünk-Portánk

80 tonna szalmából épített álomotthont a hobbiasztalos zenetanár

Facebook/Famívelő/Koszta Ignácz
Facebook/Famívelő/Koszta Ignácz
A ház összes bútora is a "famívelő" fiatalember kétkezi munkáját dicséri.

Koszta Ignácz, mint sok hobbibarkácsoló gyerekként, kutyaól- és nyúlketrec készítéssel kezdte pályafutását, majd kétszintes, csigalépcsős gyereklakot épített egy körtefára. A fa és a természetes anyagok iránti vonzalma élete további szakaszában sem lankadt, ennek leglátványosabb eredménye a Székelyföldön, a Hargita megyei Fenyéden álló, már-már mesebeli szalmaháza.

Facebook/Famívelő/Koszta Ignácz

A hobbiasztalos – foglalkozása szerint zenetanár – két évig tanulta a szalmaház építésének módját, majd úgy döntött maga építi fel álmai otthonát, melyben az összes bútor is az ő kétkezi munkáját dicséri, írta a noileg.ro portál.

Egy év és hét hónap telt el az első „kapavágástól” a beköltözésig. A ház 170 négyzetméter hasznos alapterületű, 3 méter a terek belmagassága, 1 méter 40 centi vastagságúak az összesen 80 tonna  szalmabálából készült falak. A porta része a nagy terasz és egy garázs is.

Facebook/Famívelő/Koszta Ignácz

A helyiek eleinte kétkedve nézték az építkezést, de amikor kiderültek a szalmabála ház előnyei, változtak a vélemények, méghozzá olyannyira, hogy 2-3 család is elkezdte építeni a saját szalmaházát, vagy most tervezik azt, hogy belevágnak az építkezésbe. Hiszen telente 2-3 naponként egyszer kell begyújtani a tömegkályhát és vígan van 23 fok bent, nyáron pedig légkondicionáló nélkül is kellemes a belső tér hőmérséklete

– nyilatkozta a szalma kiváló hőszigetelő tulajdonságaira utalva Koszta Ignácz, akinek felesége, Ajvász Sára az építkezés során végig támasza, és segítője volt.

A szalmabála ház büszke tulajdonosa a fenntarthatóság, energiatakarékosság, kreativitás jegyében álmodta és tervezte, majd, építette meg saját elképzeléseinek megfelelően a gyönyörű otthont.

Facebook/Famívelő/Koszta Ignácz

A nagyobb munkálatokra sikerült kalákákat szervezni, családom, rokonaim, barátaim segítettek. Az első ,,kapavágástól”, az alaptól kezdve, a villanyszerelésen át, az utolsó berendezési tárgyig minden részletre próbáltam figyelni. Az építkezése közben lettem elhivatott a régi faanyagok feldolgozása mellett, a bútorokat, a padlózatot, világítást mind magam készítettem, illetve régi berendezési tárgyakat újítottam fel

– mondta az ezermester.

Koszta Ignácz gyönyörű munkái, felújításai a Famívelő Facebook oldalon, a szalmabála házról készült fotók pedig alábbi képgalériánkban tekinthetők meg.

Fotók: Facebook/Famívelő/Koszta Ignácz

Galéria
Kapcsolódó
Szalmaházat épít magának a 22 éves visnyeszéplaki fiú
A szalmabála nagyon jól hőszigetel, 35 centiméter vastagon rakják. A falazat 50 centis lesz a végére.
Olvasói sztorik