A Baranya vármegyei Óbánya dombok és erdők ölelésében, egy festői szépségű völgyben fekszik a Kelet-Mecsek legmagasabb hegyének, a Zengőnek a lábánál. A kis zsákfalunak egyetlen utcája és alig száz lakója van. Itt él Szibellené Heim Márta, aki férjével közösen tervezik, építik és nevelik a 700 négyzetméteres zöld szigetet.
Én mindig óbányai voltam, a házunk a szülői ház, így a kert is anno a szüleim által gondozott haszonkert volt, zöldségekkel, veteményessel, mi viszont a férjemmel egészen más irányba indultunk el. Szüleim kapáltak, gyomláltak, permeteztek, locsoltak, szabályos ágyások, sorok, sarabolt kis utak jellemezték a kertet. Tehát szinte mindig a kertben ténykedtek. Engem ez a fajta kertészkedés nem vonzott, de azért sokat segítettem nekik. Édesapám korai halála után döntöttünk úgy, hogy a kert egy részét díszkertté alakítjuk
– mesélt a kezdetekről Márta.
Mivel férjével mindketten a buja, sok növénnyel beültetett kertet, főleg a japánkerteket vagy inkább parkokat szeretik, így nem volt kérdés az irány sem.
Úgy kezdtük, hogy egy sövénnyel leválasztottuk a díszkertnek szánt részt és befüvesítettük. A környékbeli kertészeteket bejártuk, kerestük azokat a növényeket, amelyek nagyobbra nőnek, nem találhatóak meg minden kertben, de még belefér a költségvetésünkbe. Így szereztük be az első fákat, melyek megadták a kert vázát. A tiszafa, japán csüngő díszcseresznye, az első japán juharok – ezeket még sok követte, talán belőlük van a legtöbb –, két sárga lombú hamisciprus, kék gömb hamisciprus, selyemfenyő, vérszilva, csavart mogyoró
– sorolta Márta.
A későbbiekben e fák köré, mellé és alá kerültek a cserjék, évelők, talajtakarók. A füves – ami már nem is annyira fű, hanem százszorszép, fehér here, moha – rész egyre kevesebb lett, elvettek belőle, beültették. Közben a kert másik részén egyre zsugorodott a veteményes, majd teljesen megszűnt és a helyén évelő ágyás lett.
Magnóliák, fenyők, fás bazsarózsák, hortenziák, bangiták, varázsmogyorók, iszalagok, rózsák, páfrányok, hunyorok, sok-sok évelő és hagymások kerültek beültetésre. Mi nem kapálunk, mindenhol talajtakarók vagy mulcs védi a földet a kiszáradástól, gazosodástól. A macskakő szegélyek könnyítik a fűnyírást, permetezni csak, ha nagyon szűkséges, akkor szoktunk
– tette hozzá Márta.
A miniarborétumban – amelynek a pár egy Facebook-oldalt is készített “Miniarborétum a völgyben” néven – a locsolást kútból oldja meg a házaspár, az őszi lehullott lombot a fűnyíróval szedik össze a füves részekről és az évelő ágyásokra kerül.
Aki látta a kertünket, mindig azt hiszi, hogy mi ebben rengeteget dolgozunk, pedig valójában nagyjából heti 3-5 órát. Persze ez a kezdetekkor nem így volt, de minél több növény lett ültetve, annál kevesebb lett a munka, a kertet egyébként szabadidőnkben gondozzuk, a munkánk mellett.
A miniarborétum 24 év alatt lett ilyen, de Márta elmondása szerint ez az idő megrövidíthető nagyobb növények vásárlásával.
Mi a lilaakácot például magról vetettük, így 8-9 év kellett, mire először virágzott. A fenyők többségét egy éves oltványként vettük, majd konténerben nevelgettük, amíg elérte a kívánt nagyságot, hogy kiültethető legyen. Most is még rengeteg növényünk van konténerben, azokat még tervezzük beültetni a kert egy részén
– emelte ki Márta.
Van jó néhány különlegesség is a kertükben, ezek lettek a házaspár kedvencei is.
Egy 14 éves Kínai mamutfenyő (Szecsuáni ősfenyő) sárga lombú változata (Goldrush) is cseperedik nálunk és egy tölgylevelű hortenzia törpe, sárga lombú változata (Little Honey), egy 14 éves csüngő sárga lombú hamisciprus (Philip’s Golden Tears), egy tarka lombú júdásfa (Carolina Sweetheart), egy csillagsom (Venus) és számomra a legszebb fenyőnk egy szerb luc csüngő változata (Bruns)
– sorolta a kedvenceket Márta.
A kertbe egyébként több, mint 100 fát és cserjét és mintegy 1000 évelőt ültettek az évek alatt. Ha épp nem virágzik semmi, akkor is színes a kert, mert annyiféle levélszín és forma van egymás mellé ültetve, hogy virág szinte nem is hiányzik, ez a színkavalkád ősszel még fokozódik. Az örökzöldeknek köszönhetően pedig télen sem csupasz Mártáék kertje.
