Kertünk-Portánk

Balzsam a léleknek a csodákat rejtő debreceni madárdalos kert

Zemlényi Erika
Zemlényi Erika
Nem csak a kertben kapnak helyet Erika növényei, hanem a szívében is.

Debrecen kertvárosi részének a szélén, ahol hajdan kényelmesen terpeszkedő kukoricaföld terült el, birkanyájak legelték a friss füvet, egy szerényen meghúzódó telek és szép terebélyesre nőtt csavart fűzfa várta új lakóit. Zemlényi Erika és családja első látásra beleszeretett, az akkor még az utca végén megbújó kertbe. Az első pillanattól szívükön viselték a házat körülölelő birodalom sorsát, amit gyermekeik boldog kacaja töltött meg napról-napra. Őrzőjük, árnyékadójuk pedig az öreg fa volt.

Az első években, amíg a gyerekek kicsik voltak, addig a kert minden szeglete az ő javukat szolgálta. Puha, zöld fűvel borított hatalmas terület, édesapjuk szorgos kezei által készült játszóvár és homokozó. De már akkor megkapta első társait az öreg fűzfa.

Erika és családja elültette az első fákat és évelő bokrokat, hiszen nagy álmunk volt, hogy a kertjük buja zöld és kellemesen árnyas legyen. Ahogy az évek pedig egymást követték az álmukból valóság lett.

A családi legendárium szerint a növények szeretete már egészen kiskoromban megmutatkozott. Apró kislányként is előszeretettel ültettem át a növényeket anyu virágoskertjében, ha szerintem nem a megfelelő helyen voltak

– mesélte Erika.

Zemlényi Erika

Az eltelt évek alatt a növények iránti szeretete cseppet sem fakult, sőt minden nappal egyre erősebbé vált, olyannyira, hogy jelenleg egy varázslatos kis birodalomban éli családjával az életét, a mesébe illő Madárdaloskertben.

A kertet tollas barátainkról neveztük el. Napról-napra élettel és csivitelésükkel töltik meg kis birodalmunkat, énekükkel pedig tökéletes relaxációt biztosítanak. Nagyon szeretem őket. Nálunk akkor is vannak madarak, amikor éppen nincsenek – szívesen használok madárkákat, madárházat dekorációs elemként is a kertben. A kreativitás életem állandó része. Folyamatosan szükségem van valamilyen alkotói tevékenységre, aminek kézzelfogható eredménye van – legyen az a kert művelése, keresztszemes hímzés, fotózás, vagy valamilyen dísztárgy készítése, akár a kertbe is. Nagyon szeretem évszaknak, ünnepnek megfelelő hangulatba hozni a teraszunkat, kertünket. Alkotó tevékenységként tekintek a Madárdaloskert oldal vezetésére is, aminek a logója lányom kreativitását dicséri

– avatta be Erika a Sokszínű vidéket különleges birodalmuk életébe. Érződik rajta, hogy teljes egészében együtt él, együtt dobban a szíve szeretet kertje növény és madárlakóival.

Zemlényi Erika

Varázslatos birodalmát árnyas zugok, rejtekeket adó cserjék és virágos kis szigetek teszik különlegessé.

Árnyat adó nagy faként lucfenyő, acerek, magnóliák, cseresznye és díszcseresznye van a kertben. Nagy szükség van rájuk, ez egyértelműen megmutatkozott a nyár forró napjaiban. A díszgalagonya, fanyarka, ámbrafa, cukorjuhar még fiatalka, remélem, mielőbb felzárkóznak ők is a nagyobb testvéreikhez. A cserjék közül rózsalonc, gyöngyvessző, vörös levelű bodza, hólyagvesszők, lilabogyó, aranyvessző, díszbirs és japán juharok képviseltetik magukat. A virágok közül tavasszal a hagymások kezdik a szezont: tulipánok, nárciszok, krókuszok tömege, szabadföldben és cserépben egyaránt, feledtetve a téli kopárságot. Az évelők közül mindig rácsodálkozom valamelyik fajta szépségére, így egyre több példány kerül be az íriszekből, sásliliomokból, heucherákból, hostákból, bazsarózsákból, kasvirágokból

– mutatta be kertje minden szegletét, ahol szó szerint mindenhol csodák élnek.

Zemlényi Erika

Nem csak a kertben kapnak helyet Erika növényei, hanem a szívében is, és ez az, ami igazán különlegessé teszi őt és Madárdaloskertjét.

Külön helye van a szívemben azoknak a növényeknek, amik a szülői házból kerültek át hozzánk és a gyerekkoromra emlékeztetnek. Van egy kis haszonkertük is gyümölcsfákkal, bogyósokkal, fűszernövényekkel. A paradicsompalántákat évek óta az ablakpárkányon nevelem. Nagy harcban állunk a poloskákkal, de nem adom fel, a napon érett saját paradicsom ízéről nem akarunk lemondani

– osztotta meg féltve őrzött titkait a háziasszony.

Zemlényi Erika

A kert egyik részén a szerénység virágai kaptak helyet, ahol csak és kizárólag fehér szirmokat bontogató virágok tündökölnek békét árasztva.

Nagyon szeretem kertem ezen szegletét, annyira üdítő látvány a forróságban és az esti órákban, ahogy valósággal ragyognak a fehér virágok a holdfényben. Kedvelem a vibráló színeket is a kertben, de legalább annyira értékelem ennek a kertrésznek a harmóniáját, nyugalmát is.

Zemlényi Erika

Nem mindennapi birodalmukban az épített részek, a pergolák, téglaépítmények mind-mind a férje keze munkáját dicsérik, ezért olyan különlegesek a számára. A kiegészítők jelentős részét pedig Erika készíti, de nyitott szemmel járja a rengeteg értéket rejtő régiségvásárokat is.

Galéria

Balzsam a léleknek a csodákat rejtő debreceni madárdalos kert

Fotó megosztása:

Sok növénynek és kiegészítőnek története is van, vagy azért mert kedves embertől kaptam, vagy azért mert egy utazásra emlékeztet. Fontos szerepe van apu régi biciklijének a kertben, igyekeztem úgy elhelyezni, hogy természetes hatást keltsen. Ő már 10 éve nincs velünk, de remélem fentről elégedetten tekint le a kertre, amiben ő is nagyon sokat dolgozott

– emlékezett vissza a sok szép emléket rejtő évekre.

Erika számára fontos, hogy szeretett birodalma minden évszakban mutatós, a szemét és a lelkét nyugtató legyen. Éppen ezért úgy választja meg a növényeit, hogy mindig díszelegjen valami. Ősszel a fák, a bokrok ragyogóan színes levelei, télen a mutatós vesszők, a madarakat is csalogató bogyók, tavasszal a kikeletet köszöntő törékeny hagymás virágok, nyáron az árnyat adó fák, a virágok sokasága és a bokrok sűrűje, amik a madarak fészkeit védik.

“Ha van kerted és könyvtárad, akkor mindent birtokolsz, amire valójában szükséged van.” Cicero 

Egy jó könyvet olvasni az árnyas kertünkben maga a tökéletes kikapcsolódás. Számomra a kert többet jelent, mint szép növények gyűjteménye, bár természetesen ők a főszereplők. Fontos, hogy valódi élettér legyen, ezért több pihenőhely is ki van alakítva a kertben. Mindegyikről más arcát mutatja a kertünk, néha gondban vagyok, hogy melyikről is kortyolgassam el a reggeli kávét

– mesélte, szavaiból pedig érződött, hogy a kertben töltött idő számára a tökéletes kikapcsolódást, a feltöltődést és az igazán meghitt pillanatokat adja.

“Boldog vagyok, hogy egy olyan világban élek, ahol vannak októberek. ” Lucy Maud Montgomery 

Galéria

Balzsam a léleknek a csodákat rejtő debreceni madárdalos kert

Fotó megosztása:

Kedvenc évszakom az ősz. Szeretem a reggeli párát, a lágy, simogató napsütést, a színek kavalkádját, az őszi erdőben a lábam alatt zizegő avar hangját, a lehulló levelek táncát. A kertünkben is szerettem volna élvezni ezt a látványt, ezért úgy válogattam össze a növényeket, hogy legyen közöttük olyan, aminek látványos az őszi lombszíne. Vörös juhar, perzsa varázsfa, ámbrafa, fanyarka, japán juhar, bóbitacserje, díszcseresznye, kislevelű kacsurafa, kecskerágó – mind, mind mesés színváltók. Kiegészítő növényként díszfüvek, krizantémok, asterek, szellőrózsák járulnak hozzá a varázslathoz

– mutatta be büszkén gyönyörű növényeit.

A Madárdaloskert megbecsült lakói a növények mellett a madarak, akikről épp olyan szeretettel mesél Erika, mint a növényekről.

Városi kert lévén a fajtagazdagság kisebb, mint egy erdőszéli kertben, de így is szép számmal vannak látogatóink. A verebek uralják a terepet, de sok a széncinege, fekete-és énekes rigó, házi rozsdásfarkú, tengelic is. Rendszeresen gyógyítja a fáinkat a nagy fakopáncs és a zöld küllő is fel-felbukkan a kertben. Balkáni gerlék is szeretnek nálunk turbékolni és nagy öröm, hogy újra látjuk a fecskéket, egyre több köröz felettünk. Ritka, de nagyon szívesen látott vendég a kék cinege és a vörösbegy is, ez a két madár a legkedvesebb a számomra.

Egész évben friss vízzel töltött itatókkal, a téli hónapokban pedig bőséges eleséggel várja tollas vendégeit a gondoskodó háziasszony. Sőt karácsonykor különleges terítékkel és finom falatokkal kedveskedik nekik, hogy az ünnep madárbarátainak is az esztendő legszebb napja legyen.

Zemlényi Erika

Erika imád fotózni, és a súrlófényes időszakok a kedvencei. Állítása szerint ilyenkor lehet a legszebb képeket készíteni. Az elkészült fotói önmagukért beszélnek, amikből a Madárdaloskert békéje, harmóniája és nyugalma árad.

Galéria

Balzsam a léleknek a csodákat rejtő debreceni madárdalos kert

Fotó megosztása:

Zemlényi Erika további gyönyörű fotói Facebook oldalán tekinthetők meg.

Kapcsolódó
Rabul ejti a szíveket a kulcsi kőműves kertje
Sokszínű mediterrán kert pompázik Kulcs külterületén.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik