Kertünk-Portánk

Beporzóbarát méhlegelővel zöldít a hajdúsági természetvédő

Facebook / Kántás Zoltán
Facebook / Kántás Zoltán
Kántás Zoltán ötletével a hasznos rovaroknak segít, és példát mutat az embereknek.

Egy hajdúsági természetvédő okos ötlettel rukkolt elő, erről írt bejegyzésében a Facebookon.

Kántás Zoltánról korábban már írt a Sokszínű vidék, akkor a természetbarát egy látványos kisfilmet készített a hasznos beporzók haldoklásáról. Most Zoltán egy öko-s megoldás lehetőségére hívta fel az állatok iránt felelősséget érző emberek figyelmét. Kántás Zoltán szerint az élővilág megsegítése sokszor csupán apró változtatást igényel az eddigi szokásainkon és könnyedén beilleszthető a kertkultúránkba.

A természetvédő még 2023-ban egy szerény méretű területet jelölt ki debreceni háza előtt méhlegelő céljából. A közterületeket karbantartó DEKERT munkatársai tiszteletben tartották Zoltán tenyérnyi méhlegelőjét, nem nyírták fűkaszával a területet.

Facebook / Kántás Zoltán

Az állatbarát egy színes, nyomtatható transzparenst készített, melyből bárki kis méretű táblát készíthet saját méheleglője számára. Zoltán arra bíztatja az embereket, hogy lehetőségeikhez mérten maguk is alakítsanak ki a beporzók számára megfelelő környezetet.

A méhlegelőkhöz illő táblát személyesen lehet átvenni Debrecenben, vagy a transzparens innen letölthető, és lelaminálva kihelyezhető. Kántás Zoltán arra kéri a táblák tulajdonosait, hogy csak saját célra használják az eredeti fájlt.

Facebook / Kántás Zoltán

A tábla mellett a természetvédő hasznos tanácsokkal is szolgál a rovarok barátainak.

Ha közterületen létesítünk hasonló gyepterületet, akkor fontos, hogy:

  • Olyan helyen alakítsuk ki, ahol senkit sem zavar a mindennapi tevékenységében.
  • Mindig gondosan ügyeljünk a környezetére, határoljuk le, nyírjuk körbe, ne keltse a gondozatlanság látszatát a méhlegelő. Így jobban elfogadják az emberek és követendő példa lehet másoknak.
  • Ismerjük meg a növényeinket, ne invazív, vagy allergén növényeket szaporítsunk (pl. betyárkóró, parlagfű).
  • Május és június folyamán ne nyírjuk a területet. Évente legfeljebb 2-3 alkalommal, jellemzően júliusban és októberben vágjuk le, lehetőleg ne géppel és ne túl rövidre.
  • Mivel a nem kívánt növényeket kézzel kell eltávolítani, ne vállaljuk túl magunkat. Inkább legyen egy kis terület, ami sikerélményt nyújt, mint egy nagyobb, amivel nem boldogulunk.
Kapcsolódó
Méhlegelő lett az udvari garázs tetejéből
A lucerna, facília, bíborhere, pohánka, és napraforgó vízigényét csepegtető öntözőrendszer biztosítja.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik