Tüneményes fotókon pózol 13 éhes őszapó fióka

A szorosan összebújó madárkák így várták a szülőket, hogy éhségüket csillapítsák.

Csempész Zénó másfél évvel ezelőtt kezdte el a természetfotózást, mely útra a madarak és a természet szeretete vezette. Egyetlen vágya, hogy barangolásainak az élményeit megörökítse, az átélt a pillanatokat és élményeket fotókon is meg tudja őrizni.

Csempész Zénó

Egy májusi nap egészen átlagosan indult Zénó számára, sőt amikor kinézett otthona ablakán, csak a sokasodó, szürke fellegeket látta.

Megállapítottam, milyen szerencse, hogy ma még csak péntek van, mivel általában szombati napokon szoktam időt szakítani kedvenc kikapcsolódásomnak a természetjárásnak, és azon belül is a madárfotózásnak. Erre a karnyújtásnyira lévő Erzsébet Park tökéletes lehetőséget biztosít

– kezdte izgalmas történetét Csempész Zénó a Sokszínű vidék megkeresésére.

Csempész Zénó

A fiatalembernek aznap a szomszédos településen akadt feladata, ami egy külterületi festői környezetben épült családi ház külső körletén várt rá.

Indulás előtt még feltöltöttem friss vízzel a kerti itatót, és közben megnyugodva konstatáltam a hangok alapján, hogy a teraszunkon lévő költőládában a széncinege fiókák épek és egészségesek, és hogy a tőlük néhány méterre lévő házi rozsdafarkú fészek is lassan elkészül

– részletezte a reggel pillanatait, amikben nagy szerepet kaptak kedvencei, a madarak.

Csempész Zénó

Mintegy negyedórás autózást követően szemerkélő esőben érkezett meg Zénó a helyszínre. Megérkezése után rápillantott a fotós szettjére, miközben arra a következtetésre jutott, hogy teljesen feleslegesen vitte magával, hiszen az időjárás nem a legszebb arcát mutatta.

A zöldövezeti ingatlan definícióját tökéletesen lefedte, ami a szemem elé tárult. Az épülethez meredeken,  fákkal és bokrokkal sűrűn benőtt előkerten keresztül vezetett az út. A feladatomba feledkezve szinte eseménytelenül telt a délelőtt első fele, csak az általam ismert és megszokott madárhangok törték meg a környék csendjét

– vázolta fel az egymást követő órákat.

Csempész Zénó

A monotonnak tűnő perceket hirtelen ismerős hangok törték meg, amik eleinte csak halkan, egészen csöndesen hallatszottak a kert egyik bokrokkal benőtt távoli sarkából.

Alig telt el néhány perc, és már a mögöttem lévő ecetfa polipkarokként kinyúló ágain hallottam az ismerős hangokat. Úgy tűnt, egy-két őszapó tévedt be a kertbe élelem után kutatva, gondoltam magamban mosolyogva. De furcsamód, nemhogy tovább álltak volna, hanem kisebb meglepetésemre egyre többen jelentek meg, mígnem arra lettem figyelmes, hogy nemcsak felnőttek, hanem fiatalok is szép számmal vannak közöttük

– osztotta meg a nem mindennapi élményének első izgalmas pillanatait.

Csempész Zénó

A kedves arcú, egészen aprócska őszapók csiviteltek, cserregtek, így adva tudtul a világnak, hogy megérkeztek, és bizony nagyon éhesek. Zénó egyre izgatottabb lett, hiszen ilyet nem mindennap lát az ember, sőt talán nem sokaknak adatott meg az, amit ő látott.

Mindennek dacára – mint utólag kiderült – az őszapók hét fekete öves macska felségterületére tették a lábukat, akik éppen szobafogságban voltak. Ennek a fele sem tréfa mondtam magamnak. Igen ám, de a fényképezőgépet az autóban hagytam a ház előtt. A következő pillanatban már száguldottam lefelé a lépcsősoron abban a reményben, hogy visszafelé még itt találom őket

– folytatta a beszámolót.

Csempész Zénó

A következő meglepetés akkor érte, amikor visszaért. A csivitelő hangok egy fiatal nyárfa sűrű lombjai közül szűrődtek ki, de mivel szinte semmit sem látott a madarakból, óvatosan megkerülte a fát.

Már az első pillanatban nyilvánvaló volt számomra, hogy amit látok, az egy nem mindennapi esemény. Nagyjából tizenöt-húsz őszapó – többségük fiatal -, ült az egymással szomszédos ágakon. Érdekes, hogy jelenlétem zavarta őket, s nem kis meglepetésemre egy viszonylag központi helyen lévő vastagabb ágra kezdtek, szinte vezényszóra felsorakozni

– vázolta fel azokat a pillanatokat, amikor megpillantotta az egy kupacba bújt több, mint egy tucatnyi őszapó fiókát.

Csempész Zénó

Néhány hosszúnak tűnő másodperc után sikerült visszanyernie a lélekjelenlétét, és a kezébe lévő technikát életre keltve szebbnél-szebb felvételeket kezdett készíteni a különleges élményéről.

Fotózás közben nem kerülte el a figyelmemet, hogy a fiatalokat körülvevő négy-öt felnőtt szakadatlanul hordta a táplálékot a környező növényzetből, és a kicsik hangos ricsajozással követelték a finom falatokat. Néhány tucat kép után leengedtem a gépet, és csak néztem tovább a családi idillt, közben pedig arra gondoltam, hogy bárcsak más is láthatná ezeket a rendkívüli pillanatokat, és hogy mivel érdemeltem én ezt ki

– mesélte el a varázslatos pillanatokat.

Csempész Zénó

Mint ahogy minden édes álom és mese véget ér egyszer, ez a varázslat is tovatűnt. Zénóval is így történt, de a tovareppenő népes őszapó csapat életre szóló élményt hagyott maga mögött.

Valami láthatatlan jelre – úgy őszapós módra -, megbomlott a sor egysége, és hangos cserregéssel egyik ágról a másikra röppenve, tovatűntek a kertet szegélyező erdő irányába. A nap hátralevő részében szinte csak  az elmúlt események kavarogtak a fejemben. Hazaérve úgy éreztem magam, mintha egy tartalmas mozielőadás utáni órákban a feldolgozás fázisában lennék. Az elkészített felvételeket csak másnap délelőtt néztem meg

– zárta Zénó a történetét, aminek a pillanatai egészen a hatása alá kerítették őt.

Csempész Zénó

Miközben az interjú készült Zénó éppen azon a helyszínen volt, ahol ez a csoda megtörtént vele. A munkájába meg-megállva, néha oda sandított a nyárfára, és lelki szemei előtt újra ott voltak az őszapók, akik nem is sejtik, hogy milyen élményt adtak neki és mindenkinek, akik ezeket a különleges felvételeket látják.

Az alábbi galériában az őszapó család kedves pillanatait lehet megtekinteni.

Csempész Zénó
Csempész Zénó
Csempész Zénó
Csempész Zénó
Csempész Zénó
Csempész Zénó
Csempész Zénó
Csempész Zénó
Csempész Zénó
Csempész Zénó
Csempész Zénó
Csempész Zénó
Csempész Zénó
Csempész Zénó
Kapcsolódó
Ismerjük meg kertünk csodálatos madarait és különös szokásaikat
Vegyük együtt szárnyaink alá tollas vendégeinket. Ismerjük meg őket és segítsük életüket!