Extravagáns agglegénylakás lett az egykori kisboltból Wekerlén

Igazi álomotthon vált a 23 négyzetméteres, 100 éves házrészből.

Amikor új otthont keresünk magunknak, akkor a talán a legfontosabb a száraz paraméterek mellett, hogy el tudjuk-e képzelni magunkat, családunkat az adott helyen, ahogyan ott éljük a mindennapjainkat. Van, ahol rögtön lehet látni ezt, van, ahol viszont „elég sokáig kell nézni”, hogy az ember észrevegye a lehetőséget benne, ha egyáltalán észreveszi…

Erdőháti Ágnesnek nem kellett sok, hogy meglássa a rejtett kincset a 23 négyzetméteres budapesti, wekerletelepi kis házrészben, amit ő már mézeskalácsházikónak hívott az elejétől, majd Holland háznak nevezett el, mert Hollandiában látott hasonlókat. Ágnes home stagerként, azaz ingatlaneladás előtti felkészítéssel foglalkozik, ő lett a 2023-as év home stagere ingatlanfejlesztői kategóriában. Ez a ház viszont egy teljes átalakítást igényelt a pincétől a padlásig, így az apró lakból egy elegáns, „villantós” agglegénylak lett. Az átalakítás folyamatáról és magáról a home staging-ről is mesélt Ágnes a Sokszínű Vidék kérdéseire válaszolva.

Itt házátalakítás történt, de alapvetően home stage-erként tevékenykedsz, viszont nem innen indultál. Mesélnél arról, hogyan jött az életedbe a home staging?

Viccesen úgy szoktam mondani, hogy én kínomban lettem home stager. Valójában egy véletlen folytán.

2019 nyár végén elhatároztam, hogy eladom az akkor már 14 éve üzemelő budapesti kis hátizsákos szálláshelyemet, mely egy szép bérház legnagyobb alapterületű lakása volt. Meg is hirdettem és fejben már el is kezdtem költeni az árát, elindultam Pécsre lakásokat nézegetni, gondoltam, ott fogok majd befektetni. Így találkoztam életem első felkészített lakásával és csak ámultam, hogy milyen szép. Elképzeltem magam benne, kedvem lett volna azonnal beköltözni, pontosan ezeknek az érzéseknek az előcsalogatása a home staging célja.

Hamar kiderítettem, hogy kinek a keze munkáját dicséri a lakás és elkezdtem bújni a cég weboldalát. Kiderült, hogy ez a varázslat a home staging, azaz az ingatlanok eladásra való felkészítése.

Ekkor még nem gondoltam, hogy érteni is szeretnék hozzá, de abban biztos voltam, hogy a hostelemnek valami ilyesmire lenne szüksége, hogy megtalálja új tulajdonosát, mert szálláshelyként láttam, hogy nem tudom eladni.

Lázasan kezdtem cégek után kutatni, ajánlatot kérni, de nem tűnt egyszerűnek a feladat. Nagyon kevés budapesti céget találtam akkor még, aki ilyen szolgáltatást nyújt és akit találtam, az vagy nem ért rá, vagy nem vállalta vagy nem is válaszolt a megkeresésemre.

Így végül kínomban befizettem egy kis pár órás gyorstalpalóra, egy home staging alapképzésre, hátha ott gyorsan kiderül, mit is kell tennem. Innen pedig már nem volt megállás. Azonnal megéreztem, hogy itt nem csak az fog kiderülni, hogy hogyan tudom értékesíteni a hostelemet és így learatni az elmúlt 14 évem gyümölcsét. Valójában egy új szakma lehetősége nyílt meg előttem. Rohamtempóban elvégeztem az összes létező képzést, amit az oktatóközpont nyújtott. Alapképzés után, a haladó képzést, majd ingatlanbefektetői és ingatlanfelújítási képzést, ingatlan értékesítői modult, a jogi és adózási részre vonatkozó képzést is kijártam. Végül a nagyon átfogó, elmélyült tudást adó Home Staging Akadémia adta meg a teljes magabiztosságot. A business képzés pedig felkészített a cégem, márkám megalapítására is.

Így alig egy évvel az első pécsi felkészített lakásélményem után 2020 év végére büszkén mondhattam el, hogy egyike vagyok annak a pár tucat magyar home stagernek, aki a lehető legmélyebb, legátfogóbb tudás birtokában van Magyarországon az ingatlanfelkészítés tekintetében. Van a kezemben egy új szakma – ami tökéletes időben jött, hiszen a Covid miatt, ha akartam volna, se tudtam volna a turisztikában maradni.

Csondor Ágnes

Aki még nem ismeri a home staginget, ők hogyan képzeljék el ennek a folyamatát, miért érdemes igénybe venni ilyen szolgáltatást?

Az ingatlanfelkészítés nem más, mint a lakás-, házeladás, -kiadás művészete. A munkám lényege, hogy az ügyfeleim személyes céljait, lehetőségeit figyelembe véve megtervezem az ingatlanának felkészítését úgy, hogy az a leendő vevőnek/bérlőnek valódi értéket képviseljen.

Megvizsgáljuk, hogy kinek lehet a legmegfelelőbb az adott ingatlan és az ő igényeit figyelembe véve készítjük fel a lakást.

Így biztosítható az, hogy a megrendelőm lakása/háza – ami többnyire a legnagyobb vagyontárgya – a lehető legjobb áron, gyorsan elkeljen, ő pedig tovább léphessen a céljainak megvalósítása felé.

A felkészítés alapja a piacelemzés. Megnézzük, hogy ki, mit, mióta, mennyiért és milyen minőségben árul. Hozzájuk képest kell kitűnni a piacról. Meghatározzuk a reális árát a lakásnak, háznak és azt is belőjük, hogy különböző mértékű felkészítéssel milyen eladási ár érhető el maximálisan.

Ezután jön a célcsoport meghatározás, a szükséges felújítási, karbantartási munkák megtervezése, elvégzése, majd a bútorozás, a dekorálás és az értékesítést segítő anyagok elkészítése: alaprajz, fotók, hirdetésszöveg, emlékeztető, bútor-dekor lista.

Mi a Wekerletelepi lakás története? Miért erre esett a választásod?

Egy megrendelő által kerültem Wekerlére és egyből beleszerettem a századelős romantikájába, a mézeskalácsházakba, a kertvárosi miliőbe. Volt befektetni való pénzem, de csak igen kevés, így egy normál méretű wekerlei lakásra nem futotta belőle, csak erre a kis 23 négyzetméteres kis házrészre.

Mivel tartozott hozzá padlás és pince, ezért nagyon megindult a fantáziám, hogy mit is lehetne belőle csinálni, így megvettem.

Mi volt az elképzelés a felújított ingatlan sorsáról?

Az elképzelés az volt, hogy ezen a kis lakáson tanuljunk meg wekerlei házakkal, lakásokkal bánni, hogy később beleugorhassunk nagyobb wekerlei projektekbe, akár házak tetőtér beépítésébe.

Fogalmunk sem volt, hogy mekkora fába vágtuk a fejszénket. Wekerlén műemlékvédelmi szabályokat is figyelembe kell venni. A tervezés során az is kirajzolódott, hogy sokkal több pénzre lesz szükség, mint amennyire gondoltunk. Kölcsönt kellett szereznem a megvalósításhoz.

Csondor Ágnes

Nagyon komplex átalakítást végeztetek, mik voltak a nagyobb munkálatok?

Ki kellett mélyíteni a pincét, hogy az is egy értelmezhető élettér legyen. Át kellett vágni a földszinti födém vasgerendáit, hogy a lépcsőnek helyet csináljunk. Az elvágott gerendákat ki kellett váltani egy acél szerkezettel. A pincébe fényt és levegőt kellett levinni angol aknákon keresztül. Az aknának szikkasztót kellett építeni több méterrel a földfelszín alatt. A tetőt cserélni kellett, egy födém gerenda is cserére szorult. Meg kellett oldani a víz- és hőszigetelést.

Szóval, rengeteg olyan munka volt, ami egy hagyományos felújítás során nem merül fel. De ez volt a lényeg, hogy megtanuljuk ezeket a folyamatokat.

Csondor Ágnes

Milyen nehézségekkel szembesültetek közben?

A legnagyobb nehézséget a lépcső kialakítása okozta. A lépcsőnek ugyanis két külön belmagasságú helyen kellett végigfutni, különböző méretű rendelkezésre álló helyen úgy, hogy mégis minden lépcsőfok egyenlő távolságra legyen egymástól és egyforma mélyek is legyenek. Ráadásul a lépcső rendelkezésére álló hely a fejlesztés során többször változott, nem várt problémák által szükségessé vált újratervezés miatt.

Csondor Ágnes

Mennyi ideig tartott a teljes munka?

2021 áprilisától 2021 szeptemberéig csak a tervezés, engedélyeztetés folyamata zajlott. Októberben kezdődött a kivitelezés és 2022 júliusáig tartott, azaz 8 hónapig. Ebből a végén két hónapig már csak a lépcső épült.

A home staging egyik alapja, hogy elképzelitek/meghatározzátok azt, hogy ki lehet a lakás jövőbeni vevője, bérlője és tulajdonképpen „neki” készítitek elő az ingatlant. A mostani felújításnál is ezt követtétek. Kinek készült a lakás?

Számomra a célcsoport az első pillanattól kezdve teljesen egyértelmű volt. Mivel itt az alsó szintre, föld alá került a „nappali”, így az ideális lakója ennek a háznak szerintem férfi. A nők a pincébe csak mosni járnak, vagy a krumplit tárolni. De a férfiaknak egy ilyen „barlang” maga a paradicsom. Számukra számos tevékenység színhelye lehet: esti filmnézés, tévézés, meccsnézés, sörözés a haverokkal, otthoni edzés (nyáron szuper hűvös a hely), barkácsolás, videojátékozás, zenélés…

A tervezés során volt egy pillanat, amikor világossá vált, hogy iszonyatosan drága lesz a kivitelezése a fejlesztésnek a pince beépítésének műszaki kihívásai miatt. Ekkor felmerült bennem, hogy elengedem a pincét és csak a tetőteret építem be. Ezt hallva a hitelezőm és a kivitelezőm is felszisszent, hogy semmiképp ne engedjem el a picét, mert számukra az a ház lelke. Na ebből is látszott, hogy ki a célcsoport! A középkorú, vállalkozó, menő férfi.

Az is sejthető, hogy olyan valaki lesz a vevő, akinek ez a második vagy átmeneti otthona. A kis alapterület, a három szint, a viszonylag kevés tárolási lehetőség behatárolja, hogy kinek is lesz alkalmas ez az otthon. Ez inkább egy „villantós” lakás. Az exkluzív fekete fém lépcsőszerkezet, a tetőerkély, az egybenyitott terek igazán impozáns megjelenést kölcsönöznek a háznak. És külön előnye, hogy kívülről nem is látszik a grandiozitása.

Én leginkább egy vidéki vállalkozót képzelek ide, aki hetente jár Budapestre üzleti ügyeket intézni. Akinek kell egy olyan lakás, ahonnan könnyen elérhető a belváros, de akár a vidék is; ahol ingyenes a parkolás és mindig van hely; egy lakás, amivel lehet reprezentálni az üzleti partnereknek. Egy kis álomotthon, ahova hölgyeket is lehet fogadni, mert a tetőtérben kialakított hálószoba igazán hangulatos helye a romantikázásnak.

A házikótól nagyon nehezen válok meg. Az elmúlt két évben nem is nagyon engedtem el. Inkább középtávon adtam ki, pár hónapos időtávokra, ide érkező külföldi „digitális nomádoknak”. Többnyire egyedülálló fiatal férfiak természetesen. A ház nagyon könnyen, jó áron kiadható ennek a célcsoportnak, így befektetésnek sem utolsó.

Csondor Ágnes

Az átalakítás után jöhetett a lakás „felöltöztetése”, a berendezés. Mi alapján választottál ide bútorokat, berendezési tárgyakat?

A dekorációt a célcsoporthoz és a lakás belső építészeti elemeihez igazítottam. A férfi célcsoport miatt „dögös”-re akartam építeni a házat, ami bár kívülről egy mézeskalácsház, belülről loft-os elemeket tartalmaz a fekete fémlépcsővel, a fekete kilincsekkel, a vintage lámpákkal és a szürke látszó gerendákkal. A dekorokban is tartottam a kicsit pasisabb irányt feketével, szürkével és színnek a rozsdabarnát, téglavöröset vittem még bele, hogy kicsit élénkebbé varázsoljam az enteriőrt.

Csondor Ágnes

Melyik a kedvenc részed a kész lakásban?

Nekem egyértelműen a tetőtér a kedvencem. Bámulatos az a tér. Őrülten hangulatos az ágyból fekve nézni a wekerlei éjszakát a 2,5 méter hosszú majdnem padlótól plafonig érő tetőablakon keresztül. Esőben és csillagos égbolt alatt is varázslatos.

A lakásról a fotógaléria megnyitható a képre kattintva

Erdőháti Áron
Erdőháti Áron
Erdőháti Áron
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes
Csondor Ágnes

Kültéri fotók: Erdőháti Áron

Beltéri fotók: Csondor Ágnes

Kapcsolódó