Az erdő ölelésében, egy patak völgyében találta meg “A Házat” Zsebe Andrea és férje. A házat, ami többé nem engedte őket. Hiába volt félbehagyva, hiába volt elhanyagolva, hiába nem volt eladó, végül mégis az övék lett a Baranya vármegyei 180 lakosú Monyoródon levő épület, melyből kemény munkával csodás vendégházat alakítottak ki.
Mi a ház története? Hogyan találtak a településre, a házra? Mi az, ami megragadta Önöket annyira, hogy megvásárolták?
Az épület az 1889-es falutérképen már szerepelt, amelyben az itt élő földművelő emberek laktak. 1995 környékén került egy német család birtokába, akik elkezdték a felújítást. Hirtelen bekövetkező haláluk után viszont az épület 2009-2020-ig teljesen üresen állt. A férjem, aki a munkájából kifolyólag többször is megfordult a faluban, került először a ház bűvöletébe, 10 éven át kérdezgette, hogy mikor lesz eladó, és nagy szerencsénkre 2020-ban sikerült is megvásárolnunk az ingatlant. Sajnos ez idő alatt már az állatok is beköltöztek az épületbe, így szó szerint az ő ürüléküktől kellett kikaparni és újjávarázsolni a leendő otthont. Ugyanis ő annak szánta. Ő már akkor beleszeretett a falu hangulatába és a ház régi U-alakú tágas elrendezésébe.
Milyen munkálatokat kellett elvégezni, hogy megkapja a ház és udvar a mai formáját?
Kevés pénzből viszont nehéz volt haladni (ő ahogy mondaná a körzeti „meghízott”, jómagam pedagógus vagyok), sok mindent csináltunk a két kezünkkel. (Már tudok glettelni, fugázni, festeni, csiszolni, kicsit bútort felújítani stb., a férjem lassan kitanulta a kőműves, villanyszerelő szakmákat is.) Új konyhát, fürdőszobát kellett építeni, az elfagyott fűtésrendszert ki kellett cserélni, hátsó nyúlólakból wellnessrészleget alakítottunk ki, a disznóólból nyári konyhát álmodtunk stb. A melléképületek előtti tér zöme beton volt, amit fel kellett törni, helyére zöldövezetet, szalonna sütögetőt építettünk. Szükség volt kocsibeállóra és a kerekeskút rendbetételére is. Legtöbbször úgy ötleteltünk, hogy kiültünk a gangra, csak néztünk ki a fejünkből és elképzeltük, milyen lenne ha… Aztán jártuk hozzá a bontásokat és próbáltuk beszerezni a régi faanyagot, gerendát, monogramos téglát stb. A mai napig képes vagyok megállni az út szélén és felkapni egy venyige köteget, hogy ez bizony jó lesz az udvarba díszletnek.
Mit tartottak szem előtt a ház berendezésénél? Honnan sikerült szert tenni a berendezési és dísztárgyakra?
Ahogy fogyott a pénzünk, jött az ötlet, hogy próbáljuk meg másodállásban kiadni a házat (akkor még lehetett ilyet), és a befolyt összegből tudtunk továbblépni. Az internet segítségével rengeteg ötletet kap az ember, és egyre jobban szépült a ház és udvar egyaránt. Szenvedélyünkké vált a régi dolgok gyűjtése, ajándékba már biztos, hogy régi edényt, kukoricamorzsolót, stb. veszünk egymásnak. Képesek voltunk hosszabb utakat is megtenni egy lóca, tragacs stb. kedvéért és szégyen ide, szégyen oda, sok dolgot találtam például a környéken meghirdetett lomtalanításokon is. Az ilyen régi dolgok beszerzése felér egy vadászattal és néha képzelőerő is szükséges hozzá. Sokszor rácsodálkoznak egy-egy ajándékba kapott régi bútorra, hogy jé, mit hoztál ki belőle.
Aztán persze kellettek az ismerősök és jó barátok segítségei is, hiszen például a marha itatóvályúkat kiszedni egy bontásra ítélt házból és elhozni hozzánk virágtartónak, nem egyszerű munka. A térkövezést előkészítette egy ismerős, megmutatta, hogyan csináljuk, és még sorolhatnám. El ne felejtsem az egyik fő „segítségünket”, a házzal együtt hozzánk került Kormi cicánkat, aki szinte minden egyes mozdulatunkat felügyelte. Állítólag, aki megvesz egy házat, és abban van egy fekete macska, az szerencsét hoz. Nekünk ő a kabalánk.
Nem tudtunk és nem is biztos, hogy akartunk mindent a régi idők szerint felújítani, (én azt vallom, hogy a ház legyen a benne lakóért, szolgálja ki annak minden kényelmét), de próbáltunk minél több jelleget, emléket becsempészni, megőrizni az utókor számára.
Egy ilyen felújítás az ízlés és a szakértelem mellett rendszerint a legfőbb mértékben pénz kérdése. Az utóbbiból olyan sok nincs, de kitartó munkával és szemfüles, kreatív megoldásokkal igyekeztünk áthidalni a nehézségeket.
A ház és a település a nyugalom szigetének tűnik. Nem merült még fel, hogy mégis odaköltöznének?
Mivel a kitakarított vendégházba már nem volt szabad bejárás, kénytelenek voltunk magunknak megcsinálni a hátsó pinceszobát. Amikor nincs vendég, mi itt „nyaralunk”.
Hogy mikor költözünk Monyoródra, az még a jövő titka. Velünk él még az egyik gyermekünk, amíg ő ki nem repül, addig biztosan nem. Aztán ki tudja. Talán öreg napjainkra mi is itt találunk nyugalmat. Addig is örülünk neki, hogy mások is szívesen töltik az idejüket nálunk, és sikerül nekik néhány nyugodt órát biztosítanunk.
