Kertünk-Portánk

Egykori bozótos helyén tündököl Felsőörsön az esti ködök kertje

Kepesné Vörös Marianna
Kepesné Vörös Marianna
Megnyugvás a léleknek.

Esti ködök kertje. Már maga a név is varázslatosan szép, ami azt sugallja, hogy egy különleges kertbe léphetünk. Itt a pirkadat és az alkonyat fényei úgy járják át a birodalom minden szegletét, amilyet ritkán láthatunk. A színek lágyak, amikor a Nap ébredő sugarai simítják a növényeket. Esténként pedig, amikor nyugovóra készül a Nap, és utolsó sugaraival fésüli a tájat, könnyed pára öleli magához a malomvölgyi erdőséget és a kertet, ahol a nyugalom és a béke honol.

Kepesné Vörös Marianna

Kepesné Vörös Marianna és Kepes József nyugdíj előtt álló mérnök házaspár, akik 2011-ben Felsőörsön, közvetlenül a Malomvölgy felett építették fel a házukat. A telek a házzal együtt 950 négyzetméter alapterületű, ami közvetlenül határos a malomvölgyi erdőséggel és a sziklagyeppel. Bár korábban, az ide költözésük előtt is volt kertjük, de ebbe a festőien szép környezetben fekvő birodalmukba sokkal több erőt és energiát fektetnek.

A telek egy utcasorban helyezkedik el, elég keskeny, csak 17 méter széles, és a házzal együtt 950 négyzetméter területű. Különlegessége, hogy széltében is lejt legalább másfél métert – 17 méter szélességen -, de hátrafelé, a völgy felé a két átlós sarka között 7 méter szintkülönbség van

-mutatták be különleges hangulatú kertjük elhelyezkedését a Sokszínű vidék megkeresésére.

Kepesné Vörös Marianna

Az építkezés előtt a telken kisebb nagyobb fákkal benőtt sűrű bozótos volt. Ezt az építkezés során ki kellett irtani, csak kettő tölgyfát lehetett megmenteni – egy óriási körülbelül 80 éves és egy növendék tölgyet -, ami nem zavarta a későbbi tereprendezést sem. A házaspár az elmúlt évek alatt sok növénnyel gazdagította a kertjét, de birodalmuk legértékesebb lakója az öreg tölgyfa maradt. Ennek árnyéka, hangsúlyos volta fontos szerepet tölt be a kertben.

A telken igen vékony volt a termőtalaj – mindössze 10-15 centiméter – , az építkezés előtt is, ami sajnos a tereprendezés során eltűnt, hiába kértük, hogy gyűjtsék elkülönítve a felső réteget. A ház alapjából kikerült körülbelül 50 köbméter kisebb-nagyobb szikla és murva került elterítésre, hátrafelé egy nagyobb vízszintes részt kialakítva, ezen terül el a díszkert, ez alatt három méterrel két teraszos kertrész

– részletezték a talaj rendezésének első lépéseit.

Kepesné Vörös Marianna

A kert szintjeinek kialakítását egy kerttervezővel beszélték meg. A céljuk és az álmuk az volt, hogy minél szebb panoráma táruljon fel előttük.

Azt szerettük volna, hogy a hátra és oldalra maradjon a szép tér és kilátás, a lejtések miatti óhatatlan támfalakat minél inkább tüntessük el beültetéssel, takarással, és mindig nyíljon valami virág a kertben A terv ismeretében mi magunk hozattunk termőtalajt a murvás köves rétegre, és elkezdtük az utcától kezdve a beültetést. Több mint három évünkbe telt, amíg kialakítottuk az egyes ágyásokat, és a kert végéig jutottunk a telepítéssel

– osztották meg, hogyan kezdte a kert elnyeri azt a szépségét, amit szerettek volna.

Kepesné Vörös Marianna

A házaspár birodalmába sok évelőágyás van, ami biztosítja, hogy a téli hunyoroktól kezdve a novemberi krizantémokig mindig sokféle virágban tudjanak gyönyörködni.

A kertben van gyep felület, ezt rendszeresen nem öntözzük, és ritkán vágjuk, ha nagy a szárazság akár hagyjuk megsárgulni is. Nincs öntözőrendszerünk, és nem is tervezünk ilyet kialakítani. Bár vannak vízigényes hortenziáink is, elsősorban szárazság és mészkedvelő fajokat válogatunk az ültetéseknél. Az utóbbi időben a kert mellett egyre több dézsában, cserépben, kaspóban is termeszthető dísznövénnyel is kísérletezünk, sikerrel

– mutatták be, hogy milyen növények lelték meg otthonukat a kertben, amik az év nagy részében színükkel és illatukkal ejtik rabul a kerttulajdonosokat.

Kepesné Vörös Marianna

A kert alsó részén van körülbelül 40-50 négyzetméteres haszonkertjük is, ahol salátát, hagymát, sokféle paradicsomot, cukkinit, padlizsánt sütő és dísztököt, uborkát és egyéb zöldséget termelnek. A zöldségek mellett gyümölcsöket, többek között epret, málnát, ribizlit és pár tőke csemegeszőlőt is termesztenek saját ellátásra. Ezeket semmiféle vegyszerrel nem kezelik.

Az utóbbi öt évben ökológiai okokból mulcsozni kezdtük a haszonkertet. Ennek sikerén felbuzdulva már a díszkertben télen és kora tavasszal hagyjuk a lehullott tölgyfaleveleket takaróként, valamint növényaprítékot, komposztot terítünk, ahová lehet. Természetesen nagy komposztálónk van, ahol  konyhai szerves hulladékot, őszi faleveleket, kertből származó nyesedéket, maradványokat helyezünk el. A háztól szerves hulladék nem kerül ki, ahogy az ereszcsatornákból származó csapadékvizet sem eresztjük ki a telekről, hanem  elszikkasztjuk a kertben

– részletezte Marianna és József, hogy milyen természetes és környezetbarát módon gondozzák a kertjüket.

Kepesné Vörös Marianna

A korábbi kerttervükhöz képest a melegedő időjárásra tekintettel, jóval több fát ültettek, legutóbb az alattuk lévő erdőben növő őshonos tölgy fajtát, hogy idővel árnyékosabb legyen a kert, mert a melegedő nyarakat csak így lehet enyhíteni. Bár elmondásuk szerint ez utóbbi ültetésből származó nagyobb árnyékot 20 év múlva már valószínűleg az unokák tudják majd élvezni.

Kepesné Vörös Marianna

Az erdő közelsége miatt sok ott elő állat előfordul a kertjükben, amik még szebbé és élményekkel telibbé teszik a házaspár napjait.

A hajnali madárdaltól kezdve, a szarvasok őszi bőgésén át, sok mindent hallunk a kertben. Megtalálható legalább 20 lepkefaj, sün, erdei sikló, gyíkok, sőt volt már hívatlan vendégként vaddisznó is, amely a szomszéd felől felnyomva a kerítést az éretlen eprünket dézsmálta meg és a komposztálónkat túrta fel. Nemsokára érkeznek a naplemente után a szarvasbogarak is

– mutatták be kertjük megbecsült vendégeit.

Kepesné Vörös Marianna

A házaspár birodalmában számos örökzöld, többek között babérmeggyek, bangiták, magyal, fagyalok, tiszafa, ezüstfa is helyet kaptak. Lombhullató cserjék és fák, valamint legalább 150-200 fajta évelő növény teszi különlegessé a kertet, amelyeket minden évben egynyárikkal egészítenek ki.

Nagyon kedveljük az árnyékos ágyásaink növényeit, amelyek tavasztól őszig jóformán gondozásmentesek. Sokfajta árnyékliliom, hunyorok, páfrányok, szellőrózsák, hortenziák, tóparti füvek, haranglábak, sásfélék, japán szálkafüvek. A félárnyékos napos területek kedvenc növényei a tűzgyöngyvirágok, a pünkösdirózsák, a japán vérfű, a sásliliomok, a különféle díszfüvek, a bodorrózsák, a sédkender. Szárazságot jól tűrő növények, mint a menyecskeszem, kas és kúpvirágok, méhbalzsam amelyeket rendszerint kardvirágokkal, dáliákkal, tátikákkal, pillangóvirágokkal, ernyős verbénával és egyéb virágokkal variálunk. Sok helyen nő a kertben árvalányhaj

– sorolták fel be azokat a növényeket, amik igazán különlegessé teszik a kertjüket.

Kepesné Vörös Marianna

Kedvenc napszakuk a reggel korai órái, illetve a naplemente időszaka, amikor különleges fények járják át és ölelik magához a kertet.

Minden évszaknak megvan a maga varázsa a kertben, de a tavaszi és kora nyári időszak az egyik legszebb, majd az októberi, novemberi kert is látványos a krizantémokkal a színesedő cserjékkel és a kertet körülvevő őszi színeivel. A kedvenc helyünk a hátsó terasz, ahonnan szinte az egész kert elénk tárul a környező Malomvölgy természeti panorámájával

– osztották meg melyek azok az évszakok, amikor számukra a legvarázslatosabb a birodalmuk.

Kepesné Vörös Marianna

A kert egyfajta hobbi a házaspár számára, ha tehetik és idejük úgy engedi, napi szinten rendszeresen gondozzák a növényeket és ápolják a kertet, hiszen mindig akad valamilyen tennivaló.

A legtöbb elfoglaltságot a tél végi és kora tavaszi metszés, ágyástisztítások adják. Persze tennivalót mindig találunk. Büszkék vagyunk rá, hogy az építkezés utáni köves pusztaságból virágzó, sok örömöt adó kertet tudtunk létrehozni

– részletezték mennyi elfoglaltságot jelent varázslatosan szép kertjük gondozása és, hogy mit jelent számukra birodalmuk, ahol a nyugalom tapintható és a növények szépsége szó szerint rabul ejtő.

Az alábbi galériában a házaspár varázslatosan szép kertjének részleteit lehet megtekinteni.

Galéria

Marianna és József gyönyörű kertjének életét az Esti ködök kertje Facebook oldalukon is figyelemmel lehet követni.

Kapcsolódó
Üresen állt a háromezer négyzetméteres telek, tíz év alatt hatalmas csodakert vált belőle
Rita számára fontos, hogy éljen a kertje. Mindent megtesz annak érdekében, hogy a fajok sokfélesége, és a közöttük kialakult kapcsolat a birodalma építő eleme legyen. 
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik