Kertünk-Portánk

Így védekezhetünk a cukkini betegségei ellen

Pixabay
Pixabay

A cukkini könnyen termeszthető zöldség, azonban, mint minden növény, a cukkini is ki van téve különböző betegségeknek, amelyek befolyásolhatják a növekedését és termését. Szerencsére, nagyrészt ezek megelőzhetők, illetve kezelhetők – írja az Édenkert.

Leggyakoribb cukkini betegségek

Rohad a cukkini termése

Ha fitoflórás rothadás támadja meg a cukkinit, akkor eldőlhet a palánta, penészesednek és foltosodnak a levelek, illetve rothad a cukkini. Védekezni ellene úgy lehet, ha jó vízelvezetésű talajba, illetve más, betegségre hajlamos növényektől (tökfélék, paradicsom, padlizsán) távolabb ültetjük.

Ha már megjelentek a rothadás jelei, akkor távolítsuk el a növényről a beteg részeket, hogy nehogy továbbfertőzzön.

Foltos a cukkini levele

Ha a zöld levelen világoszöld, sárgászöld, sárgás vagy sötétzöld  foltok jelennek meg, akkor feltehetőleg sárgamozaik vírussal van dolgunk, melyet egy fertőzött levéltetű szívása is okozhatott. A levél színváltozása után az alakja is deformálódhat, majd a termésen is feltűnhetnek a foltok.

A vírusos töveket távolítsuk el a gyökerükkel együtt, sőt, a már lehullott, elszáradt leveleket is szedjük fel.

Fehér a cukkini szára

A plectosporium gombás fertőzés a széllel terjed, különösen hűvös és csapadékos időben. Ilyenkor először a levélnyelek és a szár lesz fehér, majd a termés is megfertőződik és rothadni kezd.

Ezt főként megelőzni lehet, a tövek egymástól távolabbi ültetésével, csepegtető öntözéssel, illetve gombaölő szerrel.

Kapcsolódó
Ez a 9 növény a cukkini kedvenc szomszédja
A jó társnövények vonzzák beporzókat és elűzik a kártevőket.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik