Hazánk legnagyobb kaktusz fajtája magasodik a palotabozsoki kertben

Klári kertjében és a szívében is kitüntető helyet foglalnak el a különleges megjelenésű kaktuszok, így a kötélkaktusz is.

Barcsák Mihályné Klári 57 éve él Palotabozsokon, a két szomszédos faluban Sombereken és Véménden fogászati asszisztensként dolgozik. Nagyon szereti a munkáját és azt vallja, a betegeket ápolni és gyógyítani a legszebb, legnemesebb feladat. Munkája mellett nagyon sok teendőt végez a ház körül, és, amikor szabadideje engedi a számára kedves elfoglaltságokkal töltődik fel, amik kikapcsolódást, örömet és megnyugvást adnak a számára.

Mivel családi házban lakunk van tennivaló bőven. Kertünkben sok gyümölcsfa van és állatokat is tartunk. Birkákat, nyulakat, galambokat és kutyákat. Őket pedig gondozni kell, és szeretem fotózni is őket. Persze csak amatőr szinten

– mutatkozott be Barcsák Mihályné Klári a Sokszínű vidék megkeresésére.

Barcsák Mihályné

A hölgynek két felnőtt lánya van. Az anyaságot is nagy örömmel élte meg és boldogsággal tölti el, hogy szeretett falujukban nevelhették fel gyermekeiket és nem egy városi panelban.

A lányok már saját életüket élik, de sokszor haza járnak, mert hiányzik nekik a jó falusi levegő, édesanyjuk főztje és a háztáji állatok. Miután lányaik kirepültek a családi fészekből, valahogy nem találta Klári a helyét. Sok mindenbe belefogott, amiben az örömét lelte.

Volt egy amatőr színjátszócsoport, amit nagyon élveztünk és teljes odaadással adtuk magunkat át a szerepeinknek. Izgalmas feladat, ha az ember belebújik más bőrébe. Aztán beléptem a Magyar Dalkörbe, ahol szintén jól érzem magam, szeretek énekelni és persze megyünk sokfelé, külföldre is a bukovinai székelytalálkozókra. Fontosnak tartom, hogy az ember tudja, hogy honnan jött és a hagyományok ápolását

– részletezte azokat az elfoglaltságokat, amikben örömét leli és kikapcsolódást nyújtanak a számára.

Barcsák Mihályné

A háziasszony nagyon szeret üveget festegetni, volt egy kiállítás szeretett falujában, ahol ő is be tudott mutatkozni. Most pedig a legújabb hobbija a farmer újra hasznosítás.

Táskákat, képességfejlesztő eszközöket gyártok gyerekeknek és idős, demenciában szenvedő betegeknek. Úgy érzem nagyon jó dolog, hogy a kidobásra szánt farmerokból olyan új dolgokat tudok teremteni, amik hasznosak is egyben

– osztotta meg, hogy a tőle telhető módon, hogyan segít másokon, amit szívvel-lélekkel tesz.

Barcsák Mihályné

Klárinak azonban van egy nagy szerelme, ami a szíve csücske és, ami teljesen rabul ejti őt. Ez pedig a kaktusz, pontosabban fogalmazva kaktuszok, mert nagyon sok fajta szebbnél-szebb kaktusz színesíti az otthonát és a kértjét.

A kaktusz-imádatom már régóta megvan. Olyan érdekes és izgalmas növények. Most már hazánkban is olyan klíma van, hogy “virágkorukat” tudják élni ezek a növények. Sokféle kaktuszom van és egy sziklakertem, amivel gazdagítottam az udvaromat

– vallott a kaktuszok iránti érzéseiről.

Barcsák Mihályné

Mindegyik kaktusz közel áll a szívéhez, de vannak, amelyek kitüntető helyet foglalnak el Klári kertjében, többek között impozáns megjelenésük és szépségük miatt.

A kötélkaktuszok nekem már körülbelül 10 éve megvannak, de sokáig cserépben nevelkedtek. Lassan nőttek, de nekem nagyon tetszettek úgy is. Aztán valaki felvilágosított, hogy ez télálló kaktusz és miért nem ültetem ki őket. Így jutottam arra a döntésre, hogy kiteszem őket, mivel négy bokor is van

– vázolta fel Klári mi erősítette meg őt abban, hogy szabadföldbe ültesse a kaktuszait.

Barcsák Mihályné

Azóta már három év telt el, és miután szeretettel dédelgetett növényei szabadföldbe kerültek olyan gyors növekedésnek indultak és olyan szépen terebélyesedtek, hogy a háziasszony szinte alig hitt a szemének.

Hihetetlen gyorsasággal fejlődtek. Egy biofólia van leterítve a talajra, aztán zúzalék és utána kerültek a helyükre, nagy munka volt, de megérte. Úgy érzem a legjobb helyre ültettem őket, mert sok napfényt kapnak és így gyorsan növekszenek. Ültetés után párszor meglocsoltam és semmi mást nem csináltam velük. Tavaly virágzott először, alig vártam, hogy kibontsa az első szirmokat. Idén még több virággal örvendeztetett meg. A kötélkaktuszok évente egyszer hoznak virágot

– részletezte a kötélkaktuszok jellemzőit, hogyan gondozza őket, és, hogy a szabadföldbe ültetéskor mit biztosított a számukra, hogy olyan helyük legyen, ahol a legszebben tudnak majd fejlődni.

Barcsák Mihályné

A kötélkaktusz a legnagyobb kaktusz, ami hazánkban előfordul, egyébként Amerikában, Mexikóban őshonos, főleg a sivatagos- félsivatagos helyeket szereti.

Egyértelműen szárazságkedvelő növény, vegetatív módon igen jól szaporodik. Virágai szó szerint ámulatba ejtők. Feltűnő püspöklila színűek a szirmai, porzójuk aranysárga, virágaik körülbelül 5-7 cm. nagyságúak. Nagyon szeretem figyelni őket, akkor is, amikor megörvendeztetnek a gyönyörű virágaikkal és meg is örökítem a szépségüket, mert ilyenkor az egyébként is különleges növények, még egyedibb megjelenésűek

– mutatta be Klári kertjének legszebb növényeit.

Barcsák Mihályné

Az alábbi galériában Klári csodálatos kaktuszairól készült felvételeket lehet megtekinteni.

Barcsák Mihályné
Barcsák Mihályné

A cikkben készült fotókat Barcsák Mihályné készítette.

Kapcsolódó
Üres kaszálóból élettől lüktető csodakertet hoztak létre Berkenyén
A kertből a panoráma napfelkeltekor és napnyugtakor a legszebb, a falut körbe ölelő párafelhők miatt igazi hegyvidéki tájon érzi magát az ember.