Kertünk-Portánk

Tengernyi hortenzia ékesíti a szigetközi csodakertet

Kővári Zoltánné Horváth Rita
Kővári Zoltánné Horváth Rita
Rita számára a növényei között szinte megáll az idő, az élet nehézségei tovatűnnek, csak ő van és a szebbnél szebb virágai.

Kővári Zoltánné Horváth Rita Győr-Moson-Sopron megyében, a gyönyörű Szigetközben, Ásványrárón él 53 éve. 34 éve boldog házasságban tölti napjait férjével Zoltánnal. Házasságukból egy lányuk született – Laura már elkerült a családi fészekből -, így hárman élnek 90 éves édesanyjával egy nagy kertes házban.

Kővári Zoltánné Horváth Rita

Vendéglátóipari szakközépiskolában végeztem, felszolgáló, szakács, cukrász a végzettségem. Van egy családi vállalkozásunk, egy vendéglátóhely itt a falunkban 1990 óta, én is ott dolgoztam

– mutatkozott be Kővári Zoltánné Horváth Rita a Sokszínű vidék megkeresésére.

Kővári Zoltánné Horváth Rita

A fiatalasszony közel 2 éve rokkantnyugdíjas. 2010-ben megtámadta az alattomos kór: az AML a legsúlyosabb leukémiát diagnosztizálták nála.

A kezelések alatt életveszélyes állapotban is voltam. Két bátyám közül Zoli nagyon esélyes donornak bizonyult, és 2011 októberében az ő csontvelőjével megmenekültem a haláltól, azóta is 100%- osan működik a szervezetemben. A másik bátyám Béla – akkoriban a győri kórház főorvosa volt – sajnos azóta meghalt, ő is rengeteget segített a gyógyulásomban

– osztotta meg életének legnehezebb időszakát.

Kővári Zoltánné Horváth Rita

Amikor Rita gyermek volt, édesapja – aki már 28 éve nincs köztük -, azt szerette volna, ha virágkertésznek tanul, de ő akkoriban hallani sem akart róla.

Amikor itthon voltam a gyógyulás alatt, egyre jobban kezdtem megszeretni a virágokat, és el is kezdtem őket gyűjtögetni. Leanderekkel kezdtem, abból is van közel 100 fajtám, azután jöttek az orchideák, hibiszkuszok, klemetiszok, bouganvilleak, rhododendronok, plumeriák, mindenből van egy kisebb gyűjteményem

– részletezte a gyógyulása alatt kialakult kapcsolatot a virágokkal.

Kővári Zoltánné Horváth Rita

A fiatalasszony egyre jobban azt érezte,hogy ápolnia kell a virágokkal kialakult kapcsolatát, gyűjtögetni, gondozni azokat, mert ez fogja a lelkét megnyugtatni.

Egyre jobban azt éreztem, hogy amikor a kertben tartózkodom, nem azon izgulok, hogy ne kapjam vissza a betegségem, mert akit egyszer megérint a halál szele, az sokszor ott érzi a szorítást a torkán

– osztotta meg, miként segítette őt a kert és az abban egyre sokasodó gyönyörű virágok.

Kővári Zoltánné Horváth Rita

Ez az érzés egyre kevésbé fojtogatta, és rájött, hogy a kert, a virágok szeretete, gondozása adja számára a legnagyobb segítséget. Amikor Rita a kertben a növények között tölti az idejét, mintha megállnának a pillanatok, az élet nehézségei tovatűnnek, csak ő van és a szebbnél szebb virágok.

Sokszor posztoltam anno “Gyógyító virágaim” címmel. Azután jött 2019, a Fehérvárcsurgói Európai Dísznövény Kiállítás, amire évek óta járunk, és ott jött velem szembe egy gyönyörű hortenzia, ami az enyém lett. Néhány nap múlva az egyik barkácsáruház növény részlegén ismét ráleltem egy gyönyörű fajtára, amiből kettő tő volt. Odajött az eladó és azt mondta, mivel kezdenek levirágozni, a kettőt elvihetem egy áráért, és leárazta őket. Két hét múlva ismét látogatást tettem az áruházban, szintén kettővel gazdagabb lettem. Így zárult a 2019-es év öt darab hortenziával

– vázolta fel azokat az élményeket, amik elindították a hortenziákkal közös útján.

Kővári Zoltánné Horváth Rita

2019 után beköszöntött az új esztendő és májusban az édesanyák ünnepe, amikor Ritát újabb gyönyörűségek ragadták magával. Amikor megtapasztalta, hogy az előző évben vásárolt hortenziák milyen szépen fejlődnek, bimbósodnak, úgy döntött, hogy inkább olyan hortenziákat vásárol, ami nála, az ő kertjében tudnak kibontakozni.

Kővári Zoltánné Horváth Rita

A fiatalasszony szeretete és féltő gondoskodása a leggyengébb hortenziát is gyönyörűvé varázsolja. Kezei között erőre kapnak a virágok, és legszebb pompájukban bontogatják a szirmaikat, mert ő szívével és lelkével gondozza őket.

Szerintem nem csak én, hanem minden szenvedélyes gyűjtő úgy érzi, hogy csak súlyos betegség vagy a halálos ágy az, ami megállít. Én nem járok külföldre, nem járok nyaralni, mert ennyi virágtól nem is tudnék, a kertem a nyaralás, télen talán egy wellness belefér, amikor a virágok is pihennek. Na, ezért jutottam idáig, hogy van 150 fajta hortenziám. Zömében macrophyllák, de vannak paniculáták, asperák, serraták, tölgylevelűek, cserjések, hibridek és a szaporítványok

– mutatta be nem mindennapi hortenzia gyűjteményét.

Kővári Zoltánné Horváth Rita

A fiatalasszony úgy gondolja, azért érdemes a virágokkal foglalkozni, mert megnyugtatják, sok örömet, boldogságot adnak, meghálálják a sok fáradtságot, gondozást, gyógyítanak és nem utolsó sorban megvan a napi testmozgás, ami napi több mint tízezer lépést jelent a számára.

Kővári Zoltánné Horváth Rita

Rita szeret segítséget adni a hortenziákkal kapcsolatban, megosztani a tapasztalatait, a gondozási igényüket, amikkel nagy örömet szerez másoknak is.

Két nagy, több tízezer főből álló hortenzia csoportnak vagyok a tagja évek óta, lelkes közreműködőként, elég sok pontszámmal, előkelő helyen. Rengeteg fotóval, hasznos tanácsokkal állok a hortenzia szerelmeseinek a rendelkezésére. Ha időm engedi fajtanevek kiírásával, kérdések megválaszolásával próbálok segíteni mindenkinek a hortenzia gondozásában. 2020-ban egy csoportbeli versenyen első helyezést értem el a Hydrangea Double Dutch hortenziámmal. Nemrégiben jelent meg a Hortenzia Kézikönyve, amiben az én virágaimról, a nevemmel is szerepelnek fotók

– mesélte büszkén Rita.

Kővári Zoltánné Horváth Rita

A fiatalasszony 2021-ben elkezdte szaporítani is a hortenziákat, amihez egy története is fűződik.

A szaporítás 2021 májusában kezdődött. Az akkor 87 éves édesanyám a kertben rosszul lett, és ahogy szerettem volna megtartani, mindketten beledőltünk a hortenziák közé. Persze letört néhány ág, nagyon ideges lettem, de erőt vettem magamon. A történtek után beírtam a keresőbe, hogy kell szaporítani a hortenziákat, és a 80%-uk meggyökeresedett. Édesanyám hála a Jóistennek most is él, és a mai napig jókat mosolygunk rajta, hogy ekkor indult a szaporítás

– részletezte a nem mindennapi történetet.

Kővári Zoltánné Horváth Rita

Rita kertjében öreg tuják is magasodnak, azoknak az árnyékában van a legtöbb Macrophylla. A hortenziák nagy része cserépben éli az életét, több okból kifolyólag.

Azért van a legtöbb cserépben, mert régen sok fa, bokor volt a kertünkben. Édesanyámat nagyon sokat kellett győzködnöm, hogy ritkítani kellene, de emiatt rettenetes erős gyökérrendszer van a föld alatt, ahol nagyon nehéz gödröt ásni. A másik ok, hogy nincsenek kiültetve az, hogy így sokkal egyszerűbb őket védeni a kora tavaszi fagyoktól

– említette a hölgy.

Kővári Zoltánné Horváth Rita

A fiatalasszony mindre odafigyelve, a legjobb feltételeket biztosítva gondozza a virágait, amit a hortenziák egész nyáron varázslatosan szép virágokkal hálálnak meg.

A házfal mellett telelnek, a kora tavaszi fagyoknál takarom őket fátyolfóliával. A házfal és virágok közé hungarocellt teszek, betűröm mögé a fátyolfóliát, és ha fagy van, rájuk hajtom. A hortenzia egyébként bírja a fagyokat, de a legtöbb bimbó csúcshajtáson képződik, s ha az elfagy, akkor sokkal gyérebb a virágzás. Házi vízrendszerem van, egy 1937-ben ásott kúttal, 25 méteres slaggal, ezzel öntözök, persze esőgyűjtő hordóm is van

– mutatta be, hogyan védi virágait a tavaszi fagyoktól, hogy ne érje őket semmilyen kár.

Kővári Zoltánné Horváth Rita

Rita végül pedig  megosztott pár olyan általa alkalmazott praktikát, amikkel még szebb lehet a hortenzniák virágzása.

A Macrophyllákat, Serratakat, Asperakat, csakis savanyú földbe ültetem, a Paniculátákat, tölgylevelűeket, cserjéseket általános virágföldbe, amihez keverek egy kis savanyú földet és Substral Rhododendron tápot kapnak. A kékek, lilák kapnak timsós oldatot márciustól, 10 liter vízhez 1 evőkanál timsót

– részletezte.

Az alábbi galérián Rita féltve gondozott hortenziáinak a különleges szépségét lehet megtekinteni.

Galéria
Kővári Zoltánné Horváth Rita
Kapcsolódó
Csodakert bújik meg egy monori utca rejtekében
Ági és családja a saját maga gyönyörködtetésére csinál mindent, hogy az otthon töltött idő a nyugalomról, a békéről és a teljes kikapcsolódásról tudjon szólni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik