Nekem a kert nem munka, mégcsak nem is hobbi, hanem mánia. Fájdalomból születő öröm, bosszúság, ami gyakran ujjongásra vált, örök elégedetlenség, kétely és hosszú töprengések utáni “megvilágosodás”. A boldogság megfoghatatlan, illó pillanatai
– kezdi bemutatkozását Józsa Kata A Hórák kertje Facebook-oldalán. Pilisi kertjüket férjével, Zoltán Ferenccel ketten gondozzák, tervezik, alakítják.
Kata Erdélyben született, bár 13 éves koráig kertes házban élt, akkor még nem érdekelte a kertészkedés, a növények is csak felületesen. Villamosmérnökként végzett a temesvári egyetemen, de soha nem dolgozott a szakmában. Magyaroroszágra költözött, mert itt több lehetőséget látott és itt, Budapesten ismerkedett meg párjával, akivel már 30 éve boldog házasságban élnek és mára már a kert lett a közös szenvedélyük. A Sokszínű Vidék kérdéseire válaszolva erről mesélt.
Hogyan kezdődött a kapcsolatod a kerttel, mikor született meg A Hórák kertje?
Nem úgy kezdődött, hogy elvetettem a magot, és néhány hónap múlva paradicsomot szüreteltünk a balkonon. Sosem akartam balkonon paradicsomot nevelni. Soha nem jutott eszembe, hogy nagyanyám kertjébe én is vessek virágmagot, és kíváncsian várjam, mi lesz belőle. A gyöngyvirág, nárcisz, tátika, hozzátartoztak a nagyanyáimhoz, ugyanúgy, ahogy a tornácon csüngő szőlőfürtök, és a “dzsungelben” az árnyliliom hatalmas levelei. De soha, még véletlenül se jutott eszembe, hogy ezekért én is tegyek valamit, vagy hogy egyszer tán nekem is lesz kertem.
Aztán egyszer csak benne ültem nyakig. Arra “ébredtem”, hogy könyvből tanulom a fák latin nevét – ha már az életem párja megmutatta, hogyan lehet télen a levéltelen tölgyfát megkülönböztetni a bükkfától és a gyertyántól.
Bár nagyon szeretem a paradicsomot, akkori “kertünkben” – egy kis balkonon –mégis inkább miniatűr élő ékszereket kezdtem nevelgetni. Nyaralásaink során láttam az Alpok havas sziklái alatt, hogyan csinálja a természet, lestem, figyeltem, loptam az ötleteket, és vásároltam egyre-másra a növényeket és a róluk szóló könyveket. Amit nem értettem a természetben, próbáltam megérteni a könyvekből. Nagyon sokat okosodtam, sőt még a Villányi úti főiskolára is elmentem, ahol a kertészeket képezik. Igaz, levelező szakon végeztem, a “rendes” munkám mellett.
8 évvel ezelőtt végre sikerült vennünk egy kis telket nem messze a fővárostól egy pilisi faluban, itt építkeztünk, s végleg falusivá váltunk. E helyen született – pontosabban születik a mai napig, olykor nehéz vajúdások árán A Hórák kertje.
Mit jelent számodra, számotokra a kertészkedés – hobbi, életforma vagy valami mélyebb?
Amint már emítettem, kertészmérnöki diplomát szereztem a Villányi úton, de igazán csak a téma iránti mérhetetlen érdeklődésből és szeretetből. Nem volt szándékom ebben a szakmában dolgozni, mert 8 éves korom óta inzulinos cukorbeteg vagyok, és 24 éves korom óta sokízületi gyulladással élek együtt, aminek köszönhetően az átlagnál sokkal kevésbé bírom a fizikai munkát. Márpedig én a kertészkedést nem íróasztalnál akartam művelni. Így hát egy darabig egy társasházi kertben túrtam a földet kedvemre, szaporítgattam kedvenceimet, kísérleteztem (majdnem) mindennel, ami tetszett. A növények és a kertészkedés nem egyszerű hobbim, hanem valósággal mániám lett. Minden szakirodalmat elolvastam, amihez csak hozzáférhettem, magyarul, angolul, és még egy-két más nyelven is (ezeknek csak a kertészeti szótárát ismerem). Több hazai és külföldi kertbarát klubnak tagja voltam és vagyok. Kipróbáltam a bonsaitól a trópusi orchideákon át az évelőkig és rózsákig sok mindent, és nagyon sok jó szakember előadását volt alkalmam meghallgatni, régi, igen tapasztalt kertészektől tanulni.
Tulajdonképpen úgy gondolom, alapvetően a férjemnek köszönhetem, hogy egyáltalán elkezdtem érdeklődni a növényvilág és a kertészet iránt. Neki nincs ilyen végzettsége, őt is csak mint hobbi érdekelte, de mára már mindketten szenvedélyesen űzzük, s persze a fizikai munka oroszlánrészét ő végzi. Olyannyira, hogy a lejtős telek “megszelídítését” is saját kezűleg, ásóval, talicskával csinálja, rózsakaput épít, vagy éppen sziklakertet, idén talán már tavat is. Füvet, sövényt nyír, segít nekem a nagyobb növények ültetésénél, és még sorolhatnám.
Én leginkább ültetek vagy átültetek, szaporítok nagyon sok mindent, gyomlálok, metszek, szinte állandóan listám van az éppen aktuális teendőimről.
Igen, nekünk a kertészkedés immár életforma. A szomszédok csodálkoznak, ha nem látnak minket a kertben.
A kert és az erről szóló blog neve nagyon különleges. Miért épp „Hórák kertje” lett?
Amikor elkezdtük építeni a kertünket, elhatároztam, hogy nevet szeretnék adni neki. Több ötletem is volt, ezek között szerepelt A Hórák kertje. A görög mitológia mindig vonzott. (Bár annyira soha nem mélyedtem bele, mint a kertészeti szakirodalomba.) A Hórák a görög mitológiában az évszakok istennői. Viszont csak hárman vannak, tél nincs. Mi pedig sajnos utáljuk a telet mindketten, még ha értjük is, hogy miért szükséges itt a mérsékelt égövön. Nélküle nyilván egyáltalán nem ilyen lenne a mi kertünk sem. Mégis, valahogy ez megfogott, így született ez a név-ötletem. Aztán kreativitásom gyümölcseit odatettem a párom elé, hogy válasszon. Neki pedig azonnal eszébe jutott egyik kedvenc költője, Babits Mihály Laodameia című verse, amely így kezdődik:
“A Hóra visszahozza már a zöld tavaszt,
Lombtól sötét a hószín oszlopok köze”.
Ezt a nevet választotta, szinte gondolkodás nélkül.
Mikor döntöttél úgy, hogy blogot indítasz, és mi motivál az írásra, megosztásra?
Már régen is írtam egy blogot több éven át, akkoriban, amikor még csak egy kis balkonon kertészkedtem. Mindig szerettem írni, elsősorban persze másoknak, de a magam számára is valamiféle naplót jelent ez, a kert alakulásáról. Próbáltam úgy átadni olvasóimnak a tudásomat, tapasztalataimat, hogy az ne legyen túl száraz. Ahogy a kedves Saly Noémi mondta egy interjúban: a tudomány nem lehet olyan, mint egy zsák fűrészpor. Ugyanakkor nagyon törekszem arra, hogy érdemi információk legyenek benne, ne csupán látszat-ismeretterjesztés, amikor valójában pont a lényeget nem mondják el. Gyakran találkozom ilyennel manapság.
Több mint 12 éven át írtam a Kertbarát Magazinnak is cikkeket különféle saját tapasztalataim alapján. Ezt a mostani blogomat tulajdonképpen azért kezdtem írni, mert pusztán a Facebook felületét kissé túlságosan efemérnek találom. Onnan egy idő után eltűnnek a bejegyzések, vagy legalábbis sokkal nehezebb visszakeresni, mint mondjuk egy blogban. Komolyabb honlappal foglalkozni viszont se időm, se energiám nincs. Sajnos a betegségeim egyik „mellékterméke”, hogy este – nem is túl későn – már nagyon fáradt vagyok. Soha nem bírtam azt megtenni, hogy ha nappal kertészkedtem, este későn vagy éjszaka még leüljek a gép elé és írjak vagy honlapot szerkesszek.
Hogyan alakítottátok ki a kert struktúráját? Volt tudatos tervezés vagy inkább organikus fejlődés jellemzi?
Azt nem mondhatnám, hogy nem tudatos a tervezés, hiszen jól tudtuk, mit szeretnénk a kertünkbe, de nem tudtuk előre átlátni az egészet, s papíron megtervezni. Sajnos. Kezdők voltunk, vagy tán még most is azok vagyunk, s a kertépítészet nemcsak művészet (amelyben egy kicsit mégiscsak járatosak vagyunk mindketten, még ha nem is beszéltem erről), hanem nagyon komoly szakma is. Ezzel persze tisztában is voltunk kezdettől, de részben anyagi okokból nem fogadtunk tervezőt, nem kis részben viszont azért sem, mert annyira örültünk, hogy csinálhatjuk, hogy bevállaltuk még azt is, hogy nem lesz profi módon megtervezett kert. Pontosabban terep. A telek elég lejtős, ezen valóban nem könnyű kertet tervezni, mert előbb a terepalakítást kell jól kitalálni. S ha az embernek se sok pénze, se sok ideje nincs, akkor pusztán lelkesedéssel elég nehéz kertet csinálni. Vagy legalábbis lassú folyamat. Amíg a párom még dolgozni járt, és hétköznaponként 10-11 órán át nem is volt itthon, lassan haladtunk előre.
Bizony az is többször előfordult, hogy a kert lépésről-lépésre fejlesztése során kiderült, hogy valamit nem úgy kellett volna alakítani, mert nem illeszkedik annyira organikusan a másik részhez. Még ha csak a növényeket kell újra kiszedni és lecserélni vagy átrendezni, az hagyján. De ha az épített dolgokat is alakítani kellene, akkor már inkább kompromisszummal élünk. Végül persze addig csináljuk, amíg elégedettség a jutalmunk. De nem mindig megy simán. A struktúrát inkább a férjem, a növények kiválasztását én végzem, de gyakran átlábalunk egymás “szakterületére”. Ilyenkor kisebb csatákat is vívunk néha, de ezek nem kavarnak nagyobb port a kelleténél, végül mindig dűlőre jutunk.
Konyhakertet eredetileg nem is nagyon akartunk, de egyszer aztán engem is “elkapott a gépszíj”. Azt a koktélparadicsomot, amit én termeltem – eleinte nagy zsákokban – még a párom is hajlandó volt megenni. Végül elhatároztuk, hogy a lejtős kert alján mégis készül konyhakert. Nagyon tetszik, ahogy ő kialakította, én pedig ebbe is sok virágot ültetek a zöldséggel együtt, ebből nyugodtan vihetek a benti vázákba.
A kertnek a harmada még most is föld- és kőkupacokból áll, amelyekből terep alakul az elkövetkező év(ek)ben.
A bejegyzések alapján nagyon sok a vadvirág és a természetes hatás – mennyire engeded „önálló életre” a kertet?
Hát, azt nem mondhatnám, hogy nagyon sok a vadvirág, de az tény, hogy természethű, vagy legalábbis a természethez hasonlító hatást szeretnénk elérni, hiszen az egész környezet is olyan, a kertből gyönyörű panoráma nyílik a környező hegyekre. A kertünk növényvilága elég változatos, és nemcsak sok faj, de fajta is van benne, tehát amit az ember alkotott vagy legalábbis szelektált, nem magától jött létre a természetben, vagy legalábbis nem képes magról szaporodni. A nagyon csicsás fajtákat nem kedveljük, de nem zárkózunk el attól, hogy nekünk tetsző különlegességeket vagy netán extra igényű növényeket is kipróbáljunk. Ennek persze néha kudarc a vége, de ha nem, akkor annál nagyobb az öröm. Ilyenek például a rododendronok. Különösen a férjemnek nagy kedvencei. Mivel a telekre már az előző tulajdonos furcsa módon sok lucfenyőt ültetett, ezek a 30-40 éves fák a lehullott tűleveleikkel némileg savanyították az amúgy lúgos talajunkat. Bőséges öntözés és tavaszonta némi kénpor kijuttatása mellett többféle azálea és rododendron nagyon jól érzi magát a Hórák kertjében.
Sajnos mindkét szomszédos telek lakatlan és meglehetősen gondozatlan még, ezért onnan egyelőre nagyon sok “vadvirág” vagy “gyom” jön át, nevezzük, ahogy akarjuk. Ezeket képtelenség lenne teljesen kiirtani (gyomirtót nem használunk), és többnyire csak a nemesebb növények közül igyekszünk eltávolítani, hogy azoktól ne vegyék el az életteret. A lágyszárú évelő gyomokat helyenként meghagyom, a gyepben nem zavar a pongyolapitypang, százszorszép, szarvaskerep, de az ágyásokban nincs keresnivalójuk. Bár a vadmuroknak, cickafarknak vagy éppen az ökörfarkkórónak, vad boglárkáknak olykor még ott is megkegyelmezek, mert néha kifejezetten jó helyre telepednek be.
Számunkra a természetesség nem rendetlenséget jelent. NE nőjön minden úgy, ahogy neki tetszik! Mindig is úgy éreztem, különféle kertészeti filmeket és képeket látva, hogy azok a kertek a legszebbek, amelyek úgy hatnak természetesnek, hogy ugyanakkor látszik: nagyon is jól ki van találva és karban van tartva minden.
Pázsitunk nincs, nem is lesz soha, de úgy gondoljuk, gyepfelületek mégiscsak kellenek egy kertbe. Ezt nálunk az itt élő fűfélék és különféle “gyepgyomok” alkotják, de nyírva ezek is szép zöld felületet adnak, és öntözőrendszer híján jobban beválnak a nyári forróság idején.
Nagyon fontos nekem, hogy ismerjem kertünk növényeit, tudjam a nevüket (a latint is!), akár én hoztam, akár maguktól jöttek. Füzetben és a számítógépen is van róluk listám, tudom, hogy mi hol van, és – a fásszárúaknál és rózsáknál legalábbis – azt is, hogy mikor ültettük.
Mennyire munkaigényes a kert fenntartása?
Nagyon. De mi ettől nem félünk. Sosem volt célunk, hogy minél kevésbé munkaigényes kertet alakítsunk ki, csak némi ésszerűségre törekszünk. Ezt mindenki maga dönti el, saját igényei, lehetőségei szerint, s mi így döntöttünk. Nem gondolom, hogy mindenáron a trendeket kell követni, még akkor sem, ha azok tűnnek észszerűbbnek.
Egyrészt, amint már említettem, folyamatosan gyomlálni kell sajnos, mert hegyi juhar, erdei iszalag, lilaakác, szeder és veresgyűrű som szeretnék átvenni a terepet. Jönnek a magok, részben a mi nagy fáinkról részben a szomszédból, és igen jól csíráznak. A lágyszárú évelő gyomokról már beszéltem korábban. Egyéves is van bőven. Olykor még egy-egy parlagfű magonc is előfordul.
Ha viszont zavar valaminek a látványa, legyen az dísz- vagy gyomnövény, nem nyugszom, amíg el nem takarítom onnan.
Egyelőre csaknem az egész kertet tömlővel öntözzük. Ez is nagyon sok időt vesz igénybe.
A kerítéseket már az előző tulajdonos sövényekből alakította ki, amelyek szépek, de gyakran kell nyírni, hogy ne legyen rendetlen hatásuk, ne érjenek az égig, és kellően sűrűek legyenek.
Ha kimegyek a kertbe, és körülnézek, rendszerint mindenhol valamilyen tennivalót látok. Van, hogy úgy érzem, kissé sokat vállalok be, de nem tudok más lenni. Nagyon szeretem csinálni, mindennél jobban ebben az életben. Ha valami zavar, csak az, hogy fizikailag nem bírok annyit, mint szeretnék.
Van olyan hónap vagy időszak, amit különösen szeretsz a kertben?
Egyértelműen április közepétől június közepéig. Ilyenkor szinte napról napra változik, buján nő, fejlődik, virágzik minden, egymást követi a sok szépség. Az illatok nagyon fontosak nekem. No meg a madárdal. Már amikor először néztük meg a telket, feltűnt, hogy milyen eszméletlen gazdag és változatos madárdal zeng a környéken. Hajnal 3:20 körül kezd a kórus ebben az időszakban. De ha fülemülénk is van (egynémely években költ itt), ő már éjfél körül rázendít. Nincs annál kellemesebb számomra, mint félálomban ezt hallani.
Télen etetjük őket, s a férjem már 6 odút is készített, amelyek nagy fáinkon várják a lakókat. Van is minden évben érdeklődés a fakuckók iránt.
Melyek azok a növények, amelyek legkedvesebbek számodra?
Inkább nem sorolnám fel most azt a kb. 600 fajt és fajtát, amit a kertünkben nevelek, és amit még szeretnék, mert “kedvenc”. Csak olyan növényt tartunk, amit nagyon kedvelünk. Elismerem, vannak csalódások. Van, ami nem olyan lesz, mint amire vártam, az ilyenektől előbb-utóbb megválunk.
S itt még egy kis adalék a kert tervezéséhez is: igen gyakran alakult úgy, hogy előbb erősen megkívántunk egy-két növényt, majd utána kreáltunk nekik megfelelő helyet, nemcsak az életfeltételeiket tekintve, de a látványt is. A profik pont fordítva csinálják, de nem baj. Így viszont minden növény kedvenc, ami itt él. Mindig az, amelyik éppen aznap, éppen akkor mutatja legszebb arcát.
Vannak aztán még azok a kedvencek – nem kevesen –, amelyeknek azért tudok örülni mindig, mert valakitől kaptam, aki nagyon kedves nekem, vagy esetleg már nincs is köztünk, ezért nagy szeretettel őrzöm az emlékét és a tőle kapott növényt.
Számos gyönyörű kertet bemutattunk már, így az angol vidéki hangulatú birtokot Somogyban, a magánarborétumot a Mecsekben és a hunyorok tömegétől pompázó budajenői csodakertet.
