Nyáron is sokféle növényt vethetünk, ültethetünk – írta a Somogy Vármegyei Hírportál.
A veteményesben nyár közepén káposztaféléket, karalábét, babot, uborkát, csemegekukoricát, sőt a megfelelő öntözés mellett még nyári salátát is vethetünk. Aki palántákkal dolgozik, júniusban még jó eséllyel talál friss kínálatot, ám júliusra már beszűkül a választék. Ekkor érdemes zellert, petrezselymet, késői káposztát keresni.
Ezt kell tenni ültetéskor, veteményezéskor
Tavasszal elvetjük, ültetjük a veteményest, például a paprikát, paradicsomot, hagymát cukorborsó, ez utóbbi ha korábban beérik, a helyére uborkát vethetünk. Ha öntözzük rendszeresen, 3-4 nap alatt kikel, és ha jó a talaj, akkor abban az évben hoz még termést is
– mondta a portálnak Tóth István, növényvédelmi szakember.
Hozzátette, mellette, ahogy virágozni kezd, uborkát vethetünk, ami akár a fagyokig is teremhet.

A paprika is elviseli a kései ültetést, a paradicsom viszont már kényesebb növény, nem valószínű, hogy termést hoz. A sárgarépa és petrezselyem már nem érik be, mert nagyon lassan, heteken át kel ki a magjuk.
Nyáron gyorsabban nőnek a veteményesek és fűszernövények a magaságyásban. Az ilyen ágyásokba ugyanis szerves anyagú talaj kerül, az pedig humuszt, makróelemeket, kalciumot, magnéziumot, és nyomelemeket tartalmaz.

A díszkert és a gyümölcsös
A konténeres növények (például leander, évelők) nyáron is biztonsággal ültethetők, feltéve, hogy gondoskodunk a gyakori, kisebb adagokban történő öntözésről, valamint talajtakarásról. Az egyik nagy gond nyáron a hirtelen kiszáradó talaj, ezért a friss vetéseknél különösen fontos a rendszeres locsolás. A konténeres növények telepítésekor fokozott beiszapolással és jó vízelvezetésű talajjal dolgozzunk.
Virágoknál arra kell figyelnünk, hogy az egynyáriak legkésőbb júniusban kerüljenek a földbe, cserépbe, és akkor még biztosan megcsodálhatjuk őket a kertünkben. A hagymás virágokat, mint a tulipán, a jácint, a nárcisz vagy a nőszirom csak ősszel ültessük el.
Ezekkel a “hőségálló virágokkal” a legnagyobb hőségben is tündökölni fog a kert. Egy régi, bevált házi praktika szerint egy pohár tej csodát tehet az uborkával a kertben.