Mozaik

Tíz év után először lesz egyszerre látható öt bolygó az égen

Ha sikerül időben felébredned, akkor csodás égi shownak lehetsz szemtanúja az elkövetkező négy hétben. Január 20-tól egészen február 20-ig öt bolygó is tisztán látható lesz majd az égre pillantva – írja az EarthSky.org.

Jelenleg a Jupiter, a Mars, a Vénusz és a Szaturnusz vehető szemügyre a reggeli égbolton, szerdán viszont a Merkúr is csatlakozik a felálláshoz.

2005 óta ez lesz az első alkalom, hogy az öt fényes bolygó egyenes vonalban sorakozzon majd fel, ráadásul fogyóhold is megjelenhet mellettük január végén.

Csak tiszta időjárási körülmények mellett tudjuk majd megcsodálni a jelenséget, amihez egy távcső is szükségeltetik. Előbb a Jupiter, majd a Mars, a Szaturnusz, a Vénusz és utoljára a Merkúr bukkan majd fel az égen.

A legjobb alkalom az együttállás megtekintésére a napkelte előtti 60-90 perc, mivel csak egy szűk idő áll rendelkezésre kiszúrni a “homályos” Merkúrt.

A gyönyörű kép lényegében fordulat a világegyetemben. Minden bolygó a saját pályáján halad, így ez a felállás kifejezetten ritka, biztosan érdemes megnézni

– hangsúlyozta Dr. Alan Duffy, a Swinburne University csillagásza.

Nem szereted a hideget? Szerencséd van, ugyanis augusztus 13. és 19. között újra együtt mutatja majd meg magát az öt említett bolygó.

Címkék: vidékbolygók

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.