Mozaik

Tömegek szeretnék látni a vulkán tetejéről a napfelkeltét

A közösségi médiában kiposztolt lélegzetelállító fotók egyre több látogatót csalogatnak a látványossághoz.

Február 1. óta csak előzetes regisztráció után lehet felmenni napfelkeltét nézni a hawaii Haleakala vulkán tetejére, ahonnan a valaha látott „legfenségesebb látvány” tárult a nagy amerikai író, Mark Twain elé – írta az MTI.

vulkan3

A Maui szigetén működő Haleakala Nemzeti Park Igazgatósága a növekvő zsúfoltság miatt tette kötelezővé az előzetes helyfoglalást, amely autónként – a belépőn felül – 1,50 dollárba kerül. A kilátónál 150 autónak van hely, de az utóbbi időben gyakran több mint 300 bérelt személyautó és egyéb jármű zsúfolódott össze a vulkán kráterének közelében, elegendő parkolóhely híján gyakran a ritka növényzetet letarolva és a torlódások miatt balesetveszélyt is okozva.

vulkan2

A február elején életbe lépett új regisztrációs rendszerben csak 150 autónak engedélyezik a belépést, helyet foglalni maximálisan 60 napra előre lehet a recreation.gov honlapon. A korlátozás kizárólag napfelkelte idejére, a hajnali 3 és 7 óra közötti időszakra, és csak az egyéni turistákra vonatkozik, a szervezett látogatások más elbírálás alá esnek. Az intézkedéssel nagyjából a felére szorítják le a napfelkeltenézők számát a 3000 méter magas vulkáni csúcson.

vulkan4

A nemzeti park illetékesei szerint a zsúfoltság problémája 15 éve jelentkezett először, de a múlt évre éleződött ki, mivel a közösségi médiában kiposztolt lélegzetelállító fotók egyre több látogatót csalogatnak a látványossághoz.

Fotók: Wikimedia Commons

Olvasói sztorik