Mozaik

Lelkes összefogás a 17 ezer munkahelyet teremtő zöld beruházásért

Magyarországra csábítaná a 17 ezer munkahellyel kecsegtető beruházást egy, főként fiatalokból álló mozgalom. 

Elon Musk nevét ma már sokan ismerik. Ő az a dél-afrikai származású amerikai üzletember, akinek a nevéhez fűződik többek között a PayPal,  a Tesla Motors és a SolarCity vállalkozások. Két diplomája után a kaliforniai Stanford Egyetemre felvételizett, ám szinte azonnal, két nap múlva ott is hagyta. Állítása szerint azért, „hogy fontosabb problémákkal foglalkozzon, amik befolyásolják az emberiség jövőjét”. Ő az, aki az első holdra szállás 50. évfordulóján két űrturistát küldene Hold körüli útra. És most európai országok versenyeznek azért, hogy náluk építse fel új gyárát, a Tesla Gigafactory Europe-ot.

Hamarosan évi félmillió villanyautót akar előállítani

Az első Gigafactory tavaly kezdte meg működését Nevadában, ahol évente, a tervek szerint 35 gigawattórányi áramot tároló lítium-ion akkumulátort lehet előállítani. A Tesla nagy erőkkel dolgozik első megfizethető családi modelljén, rövidesen évi félmillió villanyautót akar előállítani, és ehhez a világ jelenlegi teljes akkumulátorgyártó kapacitására szüksége lenne. Miután szeretné házon belül megoldani az tárolóegységek beszerzését, ezért újabb  gigagyárakra lesz szüksége – olvashatjuk az Alternatív energia oldalán.

Már zajlik a „Gigafactory 2” előkészítése New York államban, ahol főleg napelemeket gyártanak majd. A harmadik gyár építését Európában tervezik, ahol az autókba szánt akkumulátorok és a napenergia otthoni tárolására szolgáló Tesla PowerWall mellett Tesla autókat is gyártanának.

Musknak még egy tavalyi nyilatkozatában hangzott el:

Nem kérdéses, hogy a Tesla hosszútávú terveiben szerepel, hogy legalább egy, de akár kettő vagy három jármű- és akkumulátorgyár helyszíne Európa lesz.

A helyszínt idén választja ki a Tesla

A 17 ezer munkahellyel és ötmilliárd eurós befektetéssel kecsegtető európai gyárért a hírek szerint Magyarország is versenyben van, hiszen a Portfolio.hu Teslára irányuló kérdésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium azt válaszolta, hogy „a folyamatban lévő befektetői tárgyalásokról nem tudunk tájékoztatást adni”.

Több európai országban már a közvélemény is megmozdult. Portugáliában 50 ezres Facebook-csoport támogatja a beruházást, a versenybe Spanyolország, Németország, Franciaország, Hollandia, Észtország és Csehország is beszállt.

Mozgalom indult a Tesla gigagyárért

Fiatal magyar mérnökök és programozók, élükön Kar Lászlóval és Kőműves Ákossal, úgy gondolta, hogy a magyar közvéleménynek is ideje megmozdulnia. A támogató Facebook-csoportot már megalakították, az elkövetkező időszakban előadássorozatot és egyéb mozgósító, tájékoztató programot terveznek.

Elsősorban arról akarják meggyőzni a magyarokat, hogy a leendő létesítmény több mint egy hagyományos gyár, innovációs központ is egyben, továbbá teljesen a környezettudatosság jegyében működik. Nem kevesebb, mint 17 ezer munkahelyet teremtene, de kutató- és fejlesztőközpontot is magába foglalna, ahol képzett magyar fiatalok ezrei találhatnák meg számításaikat.

További információ és tájékoztatás a kezdeményezés facebook oldalán található.

Címlapfotó: A Tesla nevadai gyára

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik