Mozaik

Rénszarvasok százaiból formált szívet feleségének a norvég pásztor

A szeretet kifejezésének a szó szerinti értelmében vett legtermészetesebb módja.

Aslak Ante Sara bebizonyította a világnak, hogy milyen romantikus tud lenni egy rénszarvaspásztor.

A norvég férfi úgy terelte az állatokat, hogy azok szívet formáljanak, az alak közepén pedig megjelenjen egy R betű, ami felesége, Rávdná nevére utal.

A nem mindennapi akciót százezrek látták élőben a norvég állami televízióban, a csatorna ugyanis a rénszarvasvonulás minden percét közvetíti 168 órán át. Már ha elindulnának.

A közvetítés hétfőn éjjel kezdődött, de a vezető nőstény szarvas megmakacsolta magát. Több mint ezer rénszarvas és világszerte több millió televíziónéző várja az interneten is követhető csodálatos utazást, aminek kezdetet már csak a vezető nőstényen múlik.

A csorda vonulása várhatóan hat-kilenc napig tart majd, a rénszarvasok hatóránként állnak meg egy-három órára pihenni. A közvetítést az eredeti tervek szerint hét napig lehet majd látni, de ha az állatok addig nem érnek célba, tovább folytatják a forgatást. A közönség másként lemaradna a szarvasok látványos vízi átkelésére Kvaloya szigetére.

Ez is érdekelhet:

(via, via)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik