Mozaik

Órákig tudnak úszkálni a vízben a ritka tengeri farkasok

Sokszínű Vidék

Ahol a jó élet lakik.

A Csendes-óceán kapujában, a kanadai Brit Columbia partjain találni a tengeri farkasok (Canis lupus columbianus) legnépesebb vadon élő populációját.

Kimerítő DNS-vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy ezek a farkasok genetikailag különböznek szárazföldi rokonaiktól.

Fotó: Ian McAllister

Teljesen más a viselkedésük, szigetről szigetre úszkálnak, miközben tengeri állatokra vadásznak. Sőt, alaktanukban is sok különbség fedezhető fel a fajok között: jóval kisebb méretűek, mint szárazföldön élő társaik

– magyarázza Ian McAllister díjnyertes fényképész, aki már közel két évtizede tanulmányozza az állatok életmódját.

Mint ismertetőjében írja, McAllister gyakran olyan közel került a tengeri farkasokhoz úszás közben, hogy azt is hallotta, ahogy belelehelnek a búvároktól beszerzett légzőcsövébe. Készített néhány képkockát, majd mélyebbre merült anélkül, hogy felnézett volna.

Fotó: Ian McAllister

A tengeri farkasok élelmének 90 százaléka egyenesen az óceánból érkezik, étrendjük több mint negyedét pedig a lazacok teszik ki.

A vízi vadászat pedig egyáltalán nem okoz számukra gondot, hiszen remek úszók. Az eddigi feljegyzések szerint a rekord, hogy 12 kilométerre úsztak be az óceánba a partról.

Fotó: Ian McAllister
Fotó: Ian McAllister
Fotó: Ian McAllister
Fotó: Ian McAllister
Fotó: Ian McAllister
Hogyan alakítják át a farkasok a folyókat?
Egy film arról, hogy az állatok milyen szerepet töltenek be az ökológiai egyensúly megtartásában.

(via Bored Panda)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik