Mozaik

12 óra alatt 66 millió fát ültettek el Indiában

Több mint 66 millió fát ültettek el 12 óra alatt önkéntesek Indiában, és ezzel a teljesítménnyel új világrekordot állítottak fel.

A környezetvédelmi akcióban megközelítőleg 1.5 millió ember vett részt. Vasárnap szinte egész nap zajlott a munka Madhya Pradesh állam Narmada folyójának partjainál.

Az eddigi rekordot szintén India tartotta, tavaly Uttar Pradesh államában egy nap alatt 50 millió fát helyeztek a földbe. A Guinness World Records megfigyelői az elkövetkező hetekben erősíthetik meg a világcsúcs tényét.

A kampányt Madhya Pradesh kormánya szervezte, és a Narmada folyó 24 vízgyűjtő területét jelölték ki ültetésre, hogy növeljék a csemeték túlélési esélyeit. Az önkéntesek több mint 20 fafajták ültettek el a nap során.

Egymillió növény lesz a világ első erdővárosában
A 175 hektáron elterülő erdővárosba akár harmincezren is beköltözhetnek majd.

Shivraj Singh Chouhan, az állam vezetője történelmi napnak nevezte a vasárnapot.

Mint fogalmazott, az önkéntesek – köztük gyerekek és idősek egyaránt – 66.3 millió facsemetét ültettek el reggel 7 és este 7 óra között.

A faültetéssel nemcsak az államot, hanem az egész világot szolgáljuk

– fogalmazott.

India a világ harmadik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója Kína és az Egyesült Államok mögött. Narendra Modi miniszterelnök múlt hónapban megerősítette az ország elkötelezettségét a párizsi klímaegyezményben rögzített feltételekhez, és a klímaváltozás elleni küzdelem jegyében ötmillió hektár új erdőt szeretnének létrehozni 2030-ig.

26 év alatt telepítette újra az esőerdőt a házaspár
Felemelő történet hétköznapi hősökről.

(Independent)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik