Összefogás az európai hiúzok megmentéséért

Az élelem keresése közben szabadon vándorolnak az egyik országból a másikba.
Kapcsolódó cikkek

A 3Lynx projekt keretében, amelyet a cseh mezőgazdasági tárca készített elő, cseh, német, osztrák, olasz, szlovén és horvát szakértők három éven keresztül fogják figyelemmel kísérni az Európában élő három nagyobb hiúzcsoport életét – írta az MTI.

A projekt költségei 2,3 millió eurót (700 millió forint) tesznek ki, az összeg nagyobb részét az európai uniós alapokból fedezik – közölte a cseh agrártárca.     A három év alatt szerzett ismeretek és tapasztalatok alapján a szakértők stratégiai programot dolgoznak ki a veszélyeztetett állatfajnak számító hiúzok megmentésére.

Budakeszin él Európa legidősebb hiúza
Hubert, a vadaspark korelnök nagyragadozója idén már a 23. életévét ünnepli.

A három hiúzcsoport egyike a cseh-osztrák határon fekvő Sumavában és a cseh-német határon lévő Bajor-erdőben, a második az osztrák-olasz Alpokban, míg a harmadik a horvátországi Dinári-hegységben él. Ez utóbbiban a hiúzok a múlt század 80-as éveiben kihaltak, de újratelepítették őket. A szakértők szerint a projekt ugyan sikeres, de a hiúzokat továbbra is nagyon veszélyeztetik elsősorban az orvvadászok.

Fotó: Facebook/Veszprémi Állatkert

Hasonló a probléma a Sumava-hegységben és a Bajor-erdőben is. “Jelenleg mintegy 60-80 hiúz él ezen a területen. Évente mintegy húszat megölnek az orvvadászok. Ez súlyos probléma, és gátolja a hiúzok számának természetes szaporodását” – mondta Tereza Mináriková, az ALKA Wildlife természetvédelmi szervezet képviselője.

Szakértők szerint a nemzetközi összefogásra a hiúzok megmentése érdekében azért is szükség van, mert a ragadozók számára nincsenek államhatárok, s élelem keresése közben szabadon vándorolnak az egyik országból a másikba.

Kiemelt kép: Facebook/Veszprémi Állatkert