Mozaik

Idén is megépült a híres tökfalu, óriási érdeklődésre számítanak

A Dallas-i Arborétumban minden évben nagy érdeklődés övezi a tökös fesztivált,  az idén november 22-ig látható a bámulatos tökfalu.  Tavaly több, mint 300 ezren látogattak el az arborétumba, hogy részesei legyenek az évről évre látványosabb rendezvénynek.

Hazánkban az Őrségben rendezik a legnagyobb tökfesztivált, mely szintén nagy látványosság minden évben. A Dallasban lévő arborétumban az idén  november 22-ig látható a bámulatos tökfalu.

Az ötletes tökfalu az idén is 90 ezer tökből épült

Mindezek látványát emeli 150 ezer őszi virág, 30 ezer cső kukorica és 900 bála széna, melyekből látványos alakzatokat, tökházakat építettek. A lélegzetelállítóan szép alkotások és programok a családok és gyerekek egyik legnagyobb élményrendezvénye.

A tökfalu ötlete először 2009-ben vetődött fel. Ma már az országban a legsikeresebbnek mondható projekt évről évre nagyobb számú látogatót vonz. Az idén is számtalan családi- és gyermekprogram, kézművesfoglalkozás és játék gazdagítja az eseményt. Mind e mellett az időnként felbukkanó mókusok is vidám hangulatot szolgáltatnak.

Az idei év témája: Óz, a nagy varázsló

Fotó: Dallas Arborétum

Az arborétumban minden apró részletre figyeltek. Szerették volna minél színpompásabban feleleveníteni a történet epizódjait, azaz Dorothy és barátainak kalandjait. Megvalósult a madárijesztő kert, a oroszlán erdeje és természetesen  mindenki eljuthat a “sárgaköves” úton a Smaragdvárosba, ahol kicsik és nagyok is megtalálhatják Ózt, a nagy varázslót, aki remélhetően minden kívánságot teljesít.


A Dallas Arboretum idei projektjén 48 szakember és 2296 önkéntes vesz részt, és már most látszódik, hogy nagyobb érdeklődés övezi a látványos parkot, mint tavaly. Természetesen a rendezvény végén sem megy kárba a dekoráció. A helyi komposztálókba szállítják, illetve kézműves alapanyagként elajándékozzák, melyekből dekoratív, művészi darabok készülnek.

A tavalyi tökfalut is érdemes megnézni, tényleg tökös volt az is.

Forrás és fotó/ Dallas arborétum

Összegyűjtöttük a sütőtökös dekorációk legjavát
A paletta határtalan. Mi most összeszedtük a legszebbeket.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik