Több millió tonna műanyag ömlik az óceánokba ebből a tíz folyóból

Egy friss tanulmány szerint évi négymillió tonna folyami műanyaghulladék kerül az óceánokba, és ezek 95 százaléka tíz folyóból érkezik.
Kapcsolódó cikkek

Tisztán látszik, hogy műanyagba fullasztjuk a tengereket. Az adatok megdöbbentőek és magáért beszélnek: minden percben egy szemeteskocsinyi műanyaghulladékot dobunk az óceánba, amelynek lebomlási ideje legkevesebb ezer év. Becslések szerint 700 vadon élő állatfaj szervezetébe kerül nap mint nap műanyag, amely 2050-re a tengeri madarak 99 százalékában megtalálható lesz.

Az óceáni műanyag forrását és mennyiségét érintő kérdések évek óta foglalkoztatják már a természetvédőket, a legégetőbb még is az, hogy miként lehet megakadályozni a műanyag tengerekbe áramlását. Egy új tanulmány most talán megoldást talált a problémára – írja a Treehugger.

Korábbi felmérések arra utaltak, hogy valahol 1.15 és 2.41 millió tonna közötti műanyaghulladék jut a folyókból az óceánokba, a szemét 67 százaléka pedig 20 folyóból ered.

Két német kutatócsoport viszont most nagyobb adatkészlet használatával arra jutott, hogy a folyók szerepe jóval jelentősebb, mint eddig hittük. Közlésük szerint tíz folyó felelhet akár évi négymillió tonna műanyag óceánba kerüléséért is. Ebből adódik, hogy az óceáni szennyeződést drasztikusan lehetne csökkenteni a folyók tisztán tartásával.

A tíz folyót természetesen meg is nevezték.

Kelet Ázsia

Dél-Ázsia

Afrika

Bár elsőre a kutatás eredménye lesújtónak tűnhet, a pozitív oldala, hogy kézzel fogható. Mivel a szennyezés jelentős része mindössze tíz folyóból származik, ez a hulladékkezelésre nagy hatással lehet a jövőben.

A szerzők szerint ha sikerülne a tíz legszennyezőbb folyóban lévő hulladékmennyiséget 50 százalékkal csökkenteni, akkor azzal 45 százalékkal esne vissza a folyami hulladék mennyisége a tengerekben.

Ez óriási célkitűzés, de legalább van hol elkezdeni.

Már tisztítja az óceánt a nem mindennapi találmány
A két ausztrál üzletember találmánya segíti természetes vizeink tisztítását.

Kiemelt kép: AFP/STR