Mozaik

Hős magyar szelídgesztenye versenyez az Év európai fája címért

A verseny történetében eddig háromszor nyerte magyar fa a fődíjat.

Február végéig lehet szavazni az európai Év fája versenyben szereplő 13 fára, köztük a Magyarországot képviselő zengővárkonyi szelídgesztenyére a www.treeoftheyear.org oldalon.

Magyarországot 2018-ban egy igazi túlélő, Zengővárkony hős szelídgesztenyéje képviseli, amely 2017 novemberében 4088 szavazattal lett a hazai Év Fája cím birtokosa – olvasható a  magyar fordulót szervező Ökotárs Alapítvány MTI-hez eljuttatott közleményében.

Zengővárkony hős szelídgesztenyéje lett 2017-ben az Év fája
300 éves túlélő, amely a zengővárkonyiak számára a folytonosság jelképe.

A 300 éves szelídgesztenye élni akarásának és az őt körülvevő közösségnek köszönhetően a századok során kigyógyult a kéregrákból, túlélte az államosítást, és azt is, amikor egyszer a közeli katonai lőtér őrzésére rendelt katonák felgyújtották, hogy felmelegedhessenek.

A versenytársak között megtalálható még egyebek mellett a világ legnagyobb parafatölgye, amely Portugália jelöltje, a cserkészmozgalom szimbólumává vált angliai tölgy és idén először egy orosz fa is.

A kezdeményezés immár nyolc éve hívja fel a figyelmet a fák és az emberek, a természet és a közösségek kapcsolatára, illetve a fáknak Európa kulturális és természeti örökségében betöltött szerepére és jelentőségére.

A mezőnybe történetük, közösségben betöltött szerepük és nem a koruk, méretük vagy szépségük miatt kerülnek a fák – közölte Oravecz Ágnes, a magyarországi Év Fája verseny szervezője.

A verseny történetében eddig háromszor nyerte magyar fa a fődíjat: 2012-ben egy felsőmocsoládi hársfa, 2013-ban az egri termálfürdő platánja lett a győztes, 2016-ban pedig a bátaszéki molyhos tölgy lett az európai Év fája.

A bátaszéki molyhos tölgy lett az év fája Európában
Tizenöt csodálatos fa volt versenyben a végső győzelemért, és a bátaszéki molyhos tölgy lett a befutó.

Ebben az évben is két fára szavazhat mindenki, az egyedekre pedig az összegzés szerint évente több mint 200 ezer szavazat érkezik. A szavazás február 28-ig tart, az eredményt március 21-én, az Erdők Világnapján hozzák majd nyilvánosságra a szervezők a brüsszeli díjátadón.

A kezdeményezéshez 2018-ban újonnan csatlakozott Horvátország, Oroszország, Románia és Portugália. A nemzetközi versenyt az Environmental Partnership Association (EPA, Környezeti Partnerség Egyesület) szervezi, a magyar fordulót pedig a hat alapítványt tömörítő EPA magyar tagja, az Ökotárs Alapítvány. A mozgalomban évente több százezren vesznek részt, a versengő országok száma a kezdetek óta 5-ről 13-ra emelkedett – írta az MTI.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik