Mozaik

Elpusztult Fülöp, a 12 éve itthon telelő gólya

Villanyvezetéknek repült és elpusztult az a gólya, amely 13 éve élt Magyarországon, ebből 12-t itthon is telelt. A 15 éves Fülöpnek nevezett madár haláláról Rózsa Sándor, az Aggteleki Nemzeti Park osztályvezetője számolt be az I/I Azurák Csabával című műsor felvételén.

A természetvédelmi szakember véletlen balesetnek mondta az esetet, bár hozzátette, hogy a gólya ismerte a környéket, így meglepő, hogy elnézte azt a vezetékpárt, amelyet testévével rövidre zárt és azonnal elpusztult. A madárnak eddig több mint 30 fiókája volt.

Rózsa Sándor az interjúban fontosnak mondta, hogy ezeket a villanyvezetékeket pont az ilyen balesetek elkerülése miatt a föld alá kellene helyezni.

Önfeláldozó szeretet: szakadó jégesőben védte tojásait az anyagólya
Az ítéletidő sem tartotta vissza a madarat abban, hogy megvédje utódait a rájuk leselkedő veszélytől.

Spanyol származás

Fülöp gólya az idők során legendává vált Zemplénben, hiszen a szárnyas több mint egy évtizede szemelte ki magának lakhelyül Bodrogkeresztúrt, amelyet télen sem hagyott el soha el, írta róla év elején a boon.hu.

A madár 2003-ban kelt ki a tojásból, 2006 óta lakott a Bodrog folyó mentén, és az eltelt 12 év alatt minden telet Magyarországon töltötte.

2003. június 7-én fiókaként egy olasz gólyakutató megjelölte színes gyűrűvel Észak-Kelet-Spanyolországban, az Ebro folyó völgyében, Luceni településen lévő gólyafészekben. A jelölése, a fehér alapon fekete karakterű műanyag gyűrűjének kódja egy kézi távcsővel, vagy fényképről, de akár szabad szemmel is leolvasható volt, így nem okozott nehézséget a madár nyomon követése.

Fülöp idén májusban töltötte be a 15. életévét.

Sörétes puskával lőttek meg egy fehér gólyát Hajdúszoboszló határában
A gólya már jobban van, sérüléseit ellátták, valamint a lövedékeket is eltávolították, hogy átadhassák a rendőrségnek.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Thinkstock

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik