Ementáli sajttömböket vesznek körül zenével, ezzel akarják befolyásolni az érésüket. A kísérletek ősszel kezdődnek Burgdorfban.
Egy-egy sajttömb más és más zenei hatás alatt érik majd, lesz, amelyik Mozart Varázsfuvoláját hallgatja, más hiphopot, elektronikus zenét, lesz, amelyik Led Zeppelin-számokat.
A Berni Művészeti Főiskola hallgatói és Beat Wampfler állatorvos és sajtkészítő dolgoznak együtt a kísérleten. Az utóbbi meggyőződése, hogy a zenének szerepe van az érlelésben.
Az emberek is reagálnak a dallamokra, az istállóban álló tehenek is, ez közismert. Még a növények is: egyes hangok hatására elpusztulnak, másokat hallva fejlődésnek indulnak – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Wampfler.
Miért lenne ez más a baktériumok esetében?
– érvelt az állatorvos.
A sajtfélék íze köztudottan a baktériumok számlájára írható, mivel ezek bontják a zsírsavakat. Wampfler így feltételezi, hogy a zene mellett érő sajtok íze is más lesz, elképzelhető azonban az is, hogy az állaguk is megváltozik.
A Muttenglück nevű félkemény sajt tömbjeit nyolc hónapon át fogják zene mellett érlelni. Lehetséges, hogy minden muzsika más hatást vált majd ki, a résztvevők sem tudják, milyet, ez majd a tavaszi kóstolónál derül ki.
A berni főiskola a Zürichi Alkalmazott Tudományok Főiskolájával is kapcsolatban áll, az ottani kutatók segítségével talán tudományosan is alátámaszthatják a különbségeket.
Kiemelt kép: Thinkstock