Mozaik

Így dézsmálja a nádast vizeink titokzatos hala

Az akár 30 kilogrammosra is megnövő amur rajong a zöld nádért.

Aki nyitott szemmel jár, annak bizonyára feltűnik, hogy horgászvizeink nádasait sok helyen valami titokzatos élőlény dúlja. Összekuszált nádfalak, lekopasztott nádszálak, megcibált, félbetépett levelek árulkodnak jelenlétéről, de a tettest – és a tettet – nemigen lehet látni. A talány persze nem mindenki számára talány. Főként a horgászok vannak tudatában annak, hogy ahol megborzolt nádasokat és lerágott nádleveleket látni, ott bizony minden kétséget kizáróan jelen vannak vizeink „szarvasmarhái”, az amurok – olvasható a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének (KHESZ) weboldalán.

Az amur idegenhonos halfajként Kelet-Ázsiából került hazánkba 1963-ban és legtöbb természetes vizünket már évtizedekkel ezelőtt meghódította az ember segítségével. Nagyobb folyóinkban és tavainkban – Duna, Tisza, Körösök, Balaton, Tisza-tó – épp úgy megtalálható, mint a holtágakban, sőt a kisebb-nagyobb öntözőcsatornákban is.

Horgászkörökben ismert, hogy ez az akár 30 kilogrammosra is megnövő hal rajong a zöld nádért, és nyár derekára alaposan megtépázza a tavasszal kihajtott, ekkorra már szépen megerősödött szálak katonás sorait.

Mivel azonban híresen óvatos jószág és előszeretettel ténykedik éjszaka, így még a vízpartot rendszeresen járók között is kevesen vannak azok, akik szemtanúi lettek volna legendás nádlegelésének, a sok esetben vízfelszín felett lévő levelek eltünedezésének. A KHESZ egyik halászati őrének, Bogdány Zoltánnak megadatott a szerencse: a szakember páratlan videót készített, amelyen jól megfigyelhető, hogy az amur milyen profi módon bánik el a magasból aláhajló nádlevéllel, erős garatfogainak köszönhetően pedig magával a rostos nádszállal is.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik