Mozaik

Ritkán látható ilyen alacsony vízállással a Duna

A folyó egyes szakaszain - például Németországban - már üresen sem tudnak közlekedni a hajók.

A hetek óta tartó kánikulában a Duna extrém alacsony vízállása hátráltatja a hajózást, az árufuvarozók kapacitásuk egyharmadát tudják csak kihasználni, a személyszállító hajók forgalmát korlátozták, a kikötők kihasználtsága is csökkent.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetsége elnöke katasztrófálisnak nevezte a Duna mostani vízszintjét a vízi áruszállítással foglalkozó vállalkozások számára. A Duna egyes szakaszain – például Németországban -, már üresen sem tudnak közlekedni a hajók, a magyar szakaszon is vannak olyan gázlók, ahol nehezen lehet csak hajózni.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezetője közölte, hogy az extrém alacsony vízállás miatt kénytelenek voltak a hajóforgalmat korlátozni. A menetrendi nehézségeket a hajójáratok átszervezésével próbálják áthidalni, hogy minden utasuk eljusson a célállomásra, így jelenleg csak a Nagy-Duna-ágban lehet Visegrádra és Esztergomba eljutni – írta az MTI.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Az MTI fotóriportere Vámosszabadinál készített felvételeket, melyek kiválóan érzékeltetik, milyen alacsony a folyó vízállása.

Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik