Mozaik

Befellegzett az igazi makói hagymának

Egy hajszálon függ az igazi makói vöröshagyma sorsa, írja a Bors.

A lap szerint annak ellenére, hogy sok piacon hirdetik az árusok úgy a vöröshagymát, hogy makói, ez hazugság.

A makói termelők többsége fokozatosan lemondott a fajtáról, az évek során az olcsó importáru Németországból és Hollandiából lenyomta az eredeti magyar makóit. Utóbbit nem lehet eladni, az árérzékeny magyar átlagvásárló nem fizeti meg a plusz száz forintos különbséget.

Makón négy fajtát termesztettek, amíg működött a Hagymakutató Intézet. Ma már csak néhány gazda foglalkozik az egyébként kényes, dughagymás, hagyományos fajtával. Összesen nincs húszhektárnyi terület, amin eredeti makói fajta teremne. Ebből két kamiont sem lehet megtölteni.

Maroknyian vannak, akiknek szívügye a makói hagyma, és még nem mondtak le teljesen a fajtáról. Két évvel ezelőtt elindult ugyanis egy fajtakísérlet, aminek az a célja, hogy egy olyan, keresztezett makói hagymát „neveljenek ki”, ami jól tud alkalmazkodni a körülményekhez, és versenyképes lehet a piacon.

Szerencsére vagyunk még néhányan, akiknek fontos, hogy az érték tovább éljen. A családjaink is benne vannak, szóval van utánpótlás, hogy a hagyományos megmaradjon

– nyilatkozott a lapnak Fekete János, aki a Hagyma Terméktanács elnöke.

Mint mondta, még legalább tíz év, mire eredményt tudnak elérni, de a lelkesedéssel legalább nincs gond.

Kínai vagy hazai fokhagyma? Így ismerheted fel
Vegyszerekkel, nehézfémekkel terhelt a kínai fokhagyma. Vásárolj hazait!

Kiemelt kép: MTI/Rosta Tibor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik