Mozaik

Ritka teknős hármas ikrek születtek Debrecenben

Szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalással fenyegetett fajok vörös listáján.

Májusban sarkantyús teknősök születtek a debreceni állatkertben, az állatok a napokban csatlakoztak családjukhoz, fajtársaikhoz – közölte az intézmény igazgatója pénteken az MTI-vel.

Nagy Gergely Sándor tájékoztatása szerint az első kis teknős május 8-án bújt ki a tojásból, két testvére pedig a következő napon követte példáját: ők az első saját nevelésű sarkantyús teknősök (Geochelone sulcata), amelyek az állatkertben látták meg a napvilágot.

Veszélyeztett faj lett a zöld hajú teknős
Hátát és fejét rendszerint benövi az alga.

A mostanra tenyérnyi nagyságúra nőtt, jó étvágyú és életerős apróságok a napokban csatlakoztak fajtársaikhoz, így Debrecenben, az állatkert történetének legnagyobb – 8 egyedből álló – sarkantyús teknős állományát láthatják az érdeklődők – ismertette az igazgató.

Afrika legnagyobb szárazföldi teknősfajára a Szaharától délre eső száraz szavannák fokozatos elsivatagosodása jelenti a legnagyobb veszélyt. Az élőhely pusztulása mellett létüket az illegális állatkereskedelem fenyegeti, ezért szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalással fenyegetett fajok vörös listáján, valamint a Washingtoni Egyezmény (Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről) II. függelékében

– magyarázta Nagy Gergely Sándor.

Kiemelt kép: Facebook/Debreceni Állatkert

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik