Mozaik

Többször dühbe jött, bunyózott karácsonyig, ma pedig 80 éves Terence Hill

Szülei szerint már nyolcévesen pontosan tudta, hogy színész akar lenni.

A sztár tavaly és idén is járt Budapesten, a szerencsések személyesen is találkozhattak vele. Terence Hill jóval fiatalabbnak néz ki a koránál. Ő úgy tartja, az örökölt jó gének mellett ez annak is köszönhető, hogy egész életében sportolt valamit.

Március 29-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Terence Hill olasz filmszínész és rendező, Bud Spencer legendás társa, akivel az egész világon meghódították a filmvásznat. Legendás párosuk ma is híres, filmjeik töretlen népszerűségnek örvendenek Magyarországon is. 

Az ikonikus színész Velencében született Mario Girotti néven. Vegyész apja olasz, anyja német volt, így a kis Mario mindkét nyelvet megtanulta. A második világháború idején, 1942 és 1945 között a németországi Lommatzsch községben éltek Drezda közelében, ott vészelték át a város bombázását. Érdekesség, hogy a faluban ma strand van elnevezve róla.

Szülei szerint már nyolcévesen pontosan tudta, hogy színész akar lenni, és tizenkét éves korában már meg is kapta első szerepét. Dino Risi rendező egy úszóversenyen fedezte fel a jó kiállású srácot, s 1951-ben szerepeltette Vakáció a gengszterrel című filmjében. Ettől kezdve anyjával minden színészválogatásra eljártak, jutalma néhány apró szerep lett. Érettségi után Rómába ment, ahol a legszínvonalasabb színésziskolákban képezte magát, három évig klasszikus irodalmat is tanult az egyetemen.

Vadnyugati karrierjét négy nagy sikerű Winnetou-filmben alapozta meg.

Fotó: instagram.com/terencehillofficial

Szerelem hirdetésre

Érkeztek megkeresések az Egyesült Államokból is, ám ahhoz, hogy ezeket elfogadhassa, sürgősen meg kellett tanulnia angolul. Feladott hát egy hirdetést, amelyre egy gyönyörű, szőke lány – Lori Zwicklbauer – jelentkezett. Tanár és tanítvány első látásra egymásba szeretett, két hónap múlva örök hűséget esküdtek. Mario az amerikai karrierre készülve változtatta meg a nevét, egy elébe tett listából választotta ki magának a világhírnevet elhozó Terence Hill nevet.

Legendás páros

A siker végül mégsem Amerikában köszöntött rá: 1967-ben egy lábát tört kollégája helyett elvállalta egy spagettiwestern főszerepét. És milyen jól tette! Ekkor mutatták be neki Bud Spencert, vagyis Carlo Pedersolit, akit korábban hazájából már jól ismert, hisz egy csapatban úsztak.

Az Isten megbocsát, de én nem című film világsiker lett, a páros pedig ettől fogva egymás után kapta a jobbnál jobb ajánlatokat.

Nemzedékek nőttek föl a filmtörténet egyik legnépszerűbb és legsikeresebb párosának vicces filmjein. Humor és bohóckodás oldja a verekedős jeleneteket, amelyekben Terence Hill játszottta a ravasz sármőrt, Bud Spencer pedig a jószívű, komótos, kissé nehézkesebb felfogású, de annál szerethetőbb mackót.

Az ördög jobb és bal keze, Különben dühbe jövünk, És megint dühbe jövünk, Kincs, ami nincs, hogy csak néhányat említsünk sikerfilmjeik közül.  Filmjeikben egyszerre használják és parodizálják a spagettiwesternek hatásmechanizmusát, ezért is lettek ennyire népszerűek.

Párosuk utánozhatatlan volt, de külön is megállták a helyüket: Terence Hill 1973-ban Henry Fonda oldalán játszott a Nevem: Senki című akcióvígjátékban – ez a kedvenc filmje -, amelyet Sergio Leone rendezett.

Bud Spencertől 1985-ben 17 közös film után, barátságban váltak el, de kilenc év múlva ismét együtt komédiáztak és pofozkodtak a Bunyó karácsonyig című moziban.

Törés

A színész karrierjében tizenhét éves fogadott fia elvesztése több mint hároméves hullámvölgyet okozott. Visszavonultan, szinte remeteként élt a feleségével és 1969-ben született közös fiukkal egy amerikai tanyán. Hill sokáig az utcára sem tudott kimenni, majd éjt nappallá téve dolgozott, hogy elterelje gondolatait.

A 2000-től forgatott Don Matteo-sorozat, amelyben egy életvidám és igazságszerető papot játszik, az egyik legkedveltebb olasz tévésorozat lett, az epizódok száma a 220-at is meghaladja jelenleg. Hazájában ebben a sorozatban hallható először a saját hangja, addig ugyanis szinkronizálták. 2011-től újabb sorozatot forgatott Alpesi őrjárat címen, ez is látható volt az egyik magyar tévécsatornán.

Hiába varázsolt el sok női nézőt Terence Hill vakítóan kék szeme, csibészes tekintete, ő több mint ötven éve boldog házasságban él feleségével, jelenleg egy csendes vidéki olasz városkában. Egyáltalán nem a híres sztárok fényűző életét éli, magánéletének szentségét mindig is szigorúan őrizte.

Díjak és filmek

1975-ben Bambi-díjjal jutalmazták, 2002-ben pedig a 42. Monte-carlói Televíziós Fesztiválon a Don Matteóért elnyerte a legjobb színész díját. 2010-ben – Bud Spencerrel együtt – egész életművükért elnyerték az Olasz Filmművészeti Akadémia David di Donatello-díját.

Barátja, Bud Spencer 2016-ban bekövetkezett halála után a montesantói Szűzanya-Bazilikában tartott gyászszertartáson rövid beszédben visszaemlékezett a jó hangulatú forgatásokra és különleges kapcsolatukra, hiszen sohasem veszekedtek.

Terence Hill egykori kollégája, barátja emlékére és tiszteletére készítette el legújabb, tavaly bemutatott filmjét, a Nevem: Thomast, amelyben nemcsak játszik, de ő írta és rendezte is.

Jó egészséget kívánunk születésnapja alkalmából, és reméljük, még hosszú évekig készíti csak rá jellemző filmjeit!

Kiemelt kép: MTI/EPA/Felipe Trueba

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik