Mozaik

30 gólya fészkel egy 100 éves tölgyfán

Igazi látványosság ez a gólyafa Alsó-Szászországban.

A tavasz beköszöntével az alsó-szászországi Nordhornba is visszatértek a gólyák, és a jelek szerint hatalmas vonzerőt jelent számukra a helyi állatkertben álló 100 éves tölgy, hisz csak ezen a fán 15 gólyapár épít fészket – írja a Norddeutscher Rundfunk.

A gólyatölgynek is nevezett fa nemcsak a hobbifotósok körében kelt nagy feltűnést, a madárszakértőket is izgalomba hozza. Wilfried Jürgens, a Bentheimi Grófság fehér gólyáinak jó ismerője egyedülállónak tartja Alsó-Szászországban a jelenséget.

Öt éve jelentek meg az állatkert területén az első gólyák, három éve pedig már a tölgyfán is fészkelt belőlük egy-két pár. Mostanra 24 pár él a park területén, ezek közül pedig 15 az öreg tölgyön lelte meg a számára ideális fészekrakó helyet.

A szokatlan gólyatársasház némelyik párnak előnyt jelent, míg egyesek hoppon maradhatnak. Van, hogy az éjszaka folyamán a szomszéd fészekkezdeményéről csennek el ágakat egyes, szociálisan kevésbé érzékeny egyedek.

Vannak visszatérő párok, de újak is jöttek az idén

– állapította meg Jürgens, aki teleobjektívjével folyamatosan figyeli, fotózza őket évek óta.

Ideális feltételek

Hogy miért olyan vonzó a gólyáknak ez az öreg tölgy, arra több lehetséges magyarázat is van Jürgens szerint. Először is fontos szerepet játszhatnak ebben a tölgyfa sajátosságai, mivel szinte tökéletes fészkelőhelyet biztosít a gólyáknak. A tölgy egyedül áll, minden oldalról könnyen megközelíthető a levegőből,  és nincs sűrűn benőve gallyakkal, így ideális leszállópálya. A gólyáknak ez fontos szempont, hisz a szárnyaik fesztávolsága kétméteres is lehet.

Nem egyedi eset, hogy fán építsenek fészket a gólyák, ez a tölgy pedig ideális, hisz nincsenek szomszédjai, ráadásul az ágai sem sűrűek, a gólyák könnyen rárepülhetnek a fészkeikre

– mondja Jürgens.

Állatkerti látványosság

Időközben a tavaszi időszak igazi látványossága lett a gólyatölgy a nordheimi állatkertben. Bőven van mit megfigyelni a látogatóknak, hisz a költési időszak beköszöntése óta gallyakat, mohákat és mindenféle építőanyagokat hordanak tömegesen a fehér gólyák a költőhelyeikre.

A közönség természetesen nem néma előadást láthat, a párjukat messziről köszöntő gólyák kelepelése jó hangos, és messzire elhallatszik. A látványosság nagyjából három hónapig tart, ez időszak után a fiatal gólyák elhagyják ugyanis a gólyatársasház fészkeit. De a nordheimi állatkertben már most nagyon bizakodóak, és remélik, hogy a gólyák jövőre is visszatérnek majd ide.

Az állatkert gondozónője szerint azért is költözhettek ide a gólyák, mert a közelben minden táplálék bőséggel áll a rendelkezésükre, és zavartalanul élhetnek itt, ellentétben azzal, ha például egy városban vagy faluban telepedtek volna le.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik