Mozaik

Visszatért Afrikából Karl, a féllábú gólya

A madár teljesítménye felér egy kisebb csodával.

A németországi Sielen nevű falucska öt éve jó hírrel lepte meg a madárbarátokat: 2014 áprilisában 100 év után újra fehér gólya körözött a település felett, majd egy évre rá egy gólyapár fészket is épített a faluban. Azóta a szeretett madarak száma egyre nő, és már egy híres gólya is akad közöttük.

A neve Karl, aki 2018 tavaszán elveszítette fél lábát, ennek köszönhetően nem sikerült az utódlás párjával, a Rosi névre keresztelt gólyával. A sérült lábú madár sebei a nyár végi vonulás kezdetére begyógyultak, így társaival együtt Afrika felé vette az irányt.

Swen Pförtner/dpa/Europress

Néhány napja hatalmas öröm érte a sielenieket: visszatért Afrikából a féllábú gólya, írja a Hessische Niedersächsische Allgemeine.

Swen Pförtner/dpa/Europress

Karl más meglepetéssel is szolgált: nem a saját, hanem egy másik fészekbe költözött, és új párt is talált, akivel nem vártak sokáig, és máris megkezdték a párzást.

Swen Pförtner/dpa/Europress

A madarászok egybehangzóan állítják, hogy Karl maga a csoda, mert féllábbal megtenni az Afrikába oda-vissza vezető utat – hatalmas teljesítmény.

Kiemelt kép: Europress

Olvasói sztorik