Mozaik

Kismókus életét mentették meg a vönöcki óvodások

Szóltak a gyerekek az óvó néniknek, ők pedig a a vasi állatvédőknek.

A vönöcki óvodások kismókust találtak a minap az óvoda udvarán. Az óvó nénik telefonáltak a Állatvédők Vasi Egyesületének és kérték a segítségüket, mert úgy látták, hogy sérült a kis cukiság. Az egyesület egyik önkéntese elment az állatkáért, aztán a budapesti Noé Állatotthon Alapítvány gondozásába került a kicsike –  tette közzé a történetet és a fotót az Állatvédők Vasi Egyesülete a Facebookon.

Fotó: Állatvédők Vasi Egyesülete

Az esetet követően felhívtuk a budapesti Noé Állatotthon Alapítványt, ahol Schneider Kinga szóvivő érdeklődésünkre elmondta, hogy kiéhezetten, nagyon rossz állapotba került hozzájuk a mókuska.

Egy hazánkban őshonos vörös vagy közönséges erdeimókus kölyökről van szó, ami szigorúan védett, így nem szabad fogságban tartani, nem is bírja a ketrecben-tartást

– közölte a szóvivő.

A legyengült állatka a Fővárosi Állat és Növénykert speciális részlegébe került, ahol az elárvult, sérült és védett állatokat helyezik el, és speciálisan gondoskodnak róluk.

A vönöcki kismókust még kézből és cumisüveggel etetik, amíg meg nem erősödik, aztán, ha feljavul az állapota és megnő,  szabadon engedik.

Kiemelt képünk illusztráció.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik