Újabb hat halfaj fogási tilalmát rendelték el a hazai vizeken

A természetes vizekben nagy szükség van az ívó halak védelmére.
Kapcsolódó cikkek

Április 15-ikétől, hétfőtől újabb hat halfaj fogási tilalma kezdődik: a garda, a domolykó, a paduc, a szilvaorrú keszeg, a jászkeszeg, valamint a márna fogására vonatkozó korlátozás május 31-ig tart – közölte honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Emlékeztetnek, hogy április 30-ig érvényben marad a három ragadozó halfaj – a fogassüllő, a balin és a sügér – fogási tilalma is.

A Nébih kiemeli, hogy a keszegfélék közül már több fajnál is megkezdődött az idei szaporodási időszak, eddig elsősorban olyanok esetében, amelyeket nem véd tilalmi időszak. A víz felmelegedésével pedig várhatóan kezdetét veszi a garda, a domolykó, a paduc, a szilvaorrú keszeg, a jászkeszeg és a márna nászidőszaka is. A hat halfaj fogási tilalma elsősorban a folyami horgászokat érinti, bár a gardának jelentős állománya él a Balatonban is.

A természetes vizekben nagy szükség van az ívó halak védelmére, hogy biztosított legyen az állatok szaporodása. Éppen ezért nem etikus ívó halakra horgászni, függetlenül attól, hogy azok tilalmi idővel védettek vagy sem , írta a Nébih közleményére hivatkozva az MTI.

Kiemelt kép: Pixabay

Verpeléti horgásztó, ahol elbújhatunk a világ zaja elől
A vízfelületet dombok és erdők szegélyezik, ezzel biztosítva a nyugodt és csendes kikapcsolódást.