Mozaik

Ballagó diákok segítik a fogyatékkal élőket

Idén eddig huszonhét középiskola csatlakozott a Kézenfogva ballagunk nevű kezdeményezéshez.

Idén eddig huszonhét középiskola csatlakozott a Kézenfogva ballagunk nevű kezdeményezéshez, mellyel a fogyatékkal élő embereket segítik, írta az eduline.hu.

2016-ban indult a kiváló kezdeményezés. A Városmajori Gimnázium és a Gödöllői Református Líceum részvételével a ballagó diákok és az alapítvány munkatársai hozták létre az adománygyűjtő akciót. A Kézenfogva Alapítvány 25 éve segít a fogyatékos emberek mindennapjaiban.

A végzős középiskolások idén is azt kérték, hogy a ballagásukra ne vigyenek virágot a rokonok, az ezekre szánt összeget inkább jótékony célra fordítsák, támogassák a Kézenfogva Alapítványt.

Több mint hárommillió forintnyi adomány gyűlt össze tavaly, ebből a támogatásból egy iskolai osztálynyi fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű fiatalnak tudtak segíteni a középiskolások.

Jótékonysági túrát szerveznek autizmussal élőkért
Nemes kezdeményezés, mely nem tesz különbséget induló és induló között.

Szemléletformáló programok mellett a Kézen Fogva Ballagunk adományaiból felkészítő tréningeket szerveznek, amelyekkel a fogyatékossággal élő fiatalok munkába állását segítik.

Illusztráció – Fotó: Pixabay

Az alapítvány ügyvezetője, Pordán Ákos szerint a kezdeményezés azért lett sikeres, mert nem kérik, hogy bárki többet költsön, mint amennyit egyébként is virágokra, ajándékokra szánt.

Az emberi kapcsolatokról, egy közösséghez való tartozásról és az önálló élet lehetőségéről szól a program.

Az alapítvány társadalmi érzékenyítő programjainak részeként mindenki segíthet az elfogadással, segítségnyújtással, például tavaly egy autista fiatal ikerpár számára sikerült rövid idő alatt megfelelő munkahelyet találni.

Bármelyik hazai középiskola végzős osztálya csatlakozhat a programhoz, emellett az érdeklődők egyénileg is bekapcsolódhatnak ballagók a kezdeményezésbe.

Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: MTI/Komka Péter

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik